Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gellner, František: Závratná, tajemná věčnost je

Gellner, František portréja

Závratná, tajemná věčnost je (Cseh)

Závratná, tajemná věčnost je,
čas je jen ješitná fikce,
závratná nekonečnost je,
vesmír je nevhodná dikce.

Na světů neznámých rozhraní
před nedostupným prahem
k tisíci životům poutáni
jsme temným, tajemným vztahem.

I kdo má moudrosti nejvíce,
málo jen chápe a myslí.
Kolem nás světů je tisíce,
pro které schází nám smysly.

Hledím v bezedných propastí sráz.
Hlavu mou jímá závrať.
Matičky země slyším hlas:
„Navrať se, synu můj, navrať!

Dám tobě pití i jídla dost
a na prachovém lůžku
přichystám tobě pro radost
hezoučkou, miloučkou družku.

A v poslední tvé hodině
náruč svou rozervu tobě.
Pozvu své červíčky k hostině
v černém, studeném hrobě.“
   
  
   
(1903)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásainternet

Öröklét — titokzat, szédítő (Magyar)

Öröklét — titokzat, szédítő,
az idő fikció, nincsen,
szédít a végtelen nem-idő.
Mindenség? Semmi a „minden”.

Nemismert világok küszöbe:
át nem lépheti ember,
mégis az, titkosan, köt össze
bennünket ezer élettel.

Akármi bölcsek az okosok,
nem fogják fel a fejükkel,
hogy világ van még sok, csuda sok,
csak nem lát oda szemünk el.

Nézek a feneketlenbe le.
Fejem is beleszédül.
A föld szól, fülem zúg bele:
„Térj hát meg, fiam, végül!

Ételt-italt adok teneked,
porhanyós, puha ágyra
szerzek teneked örömet,
vár rád egy helyre leányka.

És utolsó órád ha üt,
ölelő karomba veszlek.
Férgeknek tálalok jó menüt,
téged hidegen esznek.
   
   
   
Ez a filozofikusság meglepő Gellner részéről. Az, hogy az időt merő fikciónak minősíti (ered.: „üres, hiú fikció”), holott a természettudomány nem sokkal később bebizonyította, hogy mind az idő, mind a tér objektív és változékony fizikai valóság, az nem árt a versnek. A nagy Kant is azt tartotta, hogy az idő meg a tér csak afféle szemléleti fogalmak, nem pedig objektíve létező valamik. A legnagyobb filozófusok teóriái sem szoktak igaznak bizonyulni; a filozófus és a költő közötti különbség kisebb, mint amilyennek látszik: mind a kettő azt talál ki, ami az ínyére való. Nagyobb baj az, hogy a vers első és második felének semmi közük egymáshoz. Az első három strófa a másik három nélkül is megállná a helyét mint kerek, önálló vers. A három utolsó strófa banális és zavaros klapancia, nyugodtan eltekinthetünk tőlük. 

Prozódia. Az alapséma ilyen:

— u u | — u u | — u —
— u u | — u u | — u

Vannak ettől némileg eltérő sorok is ( — u u  helyett  u — u ), de a daktilus ( — u u ) dominál. Ám a cseh vers nem időmértékes:   = hangsúlyos szótag, lehet rövid is, u  = hangsúlytalan szótag, lehet hosszú is. A csehben mindig a szó első szótagja hangsúlyos. A sor végén nem daktilusnak számít a háromszótagos szó, hanem emelkedő jellegűnek: — u . Ha magyarra időmértékes daktilusokkal fordítjuk ezt, akkor nagyon pattogó, dobpergésszerű lesz, márpedig az eredeti egyáltalán nem olyan, inkább a természetes beszéd ritmusára emlékeztet. A két nyelv hasonló fonetikai arculata miatt elég jól lehet utánozni az eredeti cseh verselést; a magyar költészet is operál hangsúlyokkal.

Öröklét — TItokzat, SZÉ : nagyjából olyan a ritmusa, mint az eredeti cseh sornak.

Ezer éLETtel ; HELYre leÁNYka  stb.: ötszótagos úgynevezett „szólamok”: a természetes magyar beszédben az ilyen ötszótagos szólamokban az első és a negyedik szótag hangsúlyos, a szóhatártól függetlenül, ezek tehát így olvasódnak: — u u | — u , nem időmértékes értelemben, hanem: egy hangsúlyos + két hangsúlytalan + egy hangsúlyos + egy hangsúlytalan szótag.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap