Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gellner, František: Öröklét — titokzat, szédítő (Závratná, tajemná věčnost je Magyar nyelven)

Gellner, František portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Závratná, tajemná věčnost je (Cseh)

Závratná, tajemná věčnost je,
čas je jen ješitná fikce,
závratná nekonečnost je,
vesmír je nevhodná dikce.

Na světů neznámých rozhraní
před nedostupným prahem
k tisíci životům poutáni
jsme temným, tajemným vztahem.

I kdo má moudrosti nejvíce,
málo jen chápe a myslí.
Kolem nás světů je tisíce,
pro které schází nám smysly.

Hledím v bezedných propastí sráz.
Hlavu mou jímá závrať.
Matičky země slyším hlas:
„Navrať se, synu můj, navrať!

Dám tobě pití i jídla dost
a na prachovém lůžku
přichystám tobě pro radost
hezoučkou, miloučkou družku.

A v poslední tvé hodině
náruč svou rozervu tobě.
Pozvu své červíčky k hostině
v černém, studeném hrobě.“
   
  
   
(1903)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásainternet

Öröklét — titokzat, szédítő (Magyar)

Öröklét — titokzat, szédítő,
az idő fikció, nincsen,
szédít a végtelen nem-idő.
Mindenség? Semmi a „minden”.

Nemismert világok küszöbe:
át nem lépheti ember,
mégis az, titkosan, köt össze
bennünket ezer élettel.

Akármi bölcsek az okosok,
nem fogják fel a fejükkel,
hogy világ van még sok, csuda sok,
csak nem lát oda szemünk el.

Nézek a feneketlenbe le.
Fejem is beleszédül.
A föld szól, fülem zúg bele:
„Térj hát meg, fiam, végül!

Ételt-italt adok teneked,
porhanyós, puha ágyra
szerzek teneked örömet,
vár rád egy helyre leányka.

És utolsó órád ha üt,
ölelő karomba veszlek.
Férgeknek tálalok jó menüt,
téged hidegen esznek.
   
   
   
Ez a filozofikusság meglepő Gellner részéről. Az, hogy az időt merő fikciónak minősíti (ered.: „üres, hiú fikció”), holott a természettudomány nem sokkal később bebizonyította, hogy mind az idő, mind a tér objektív és változékony fizikai valóság, az nem árt a versnek. A nagy Kant is azt tartotta, hogy az idő meg a tér csak afféle szemléleti fogalmak, nem pedig objektíve létező valamik. A legnagyobb filozófusok teóriái sem szoktak igaznak bizonyulni; a filozófus és a költő közötti különbség kisebb, mint amilyennek látszik: mind a kettő azt talál ki, ami az ínyére való. Nagyobb baj az, hogy a vers első és második felének semmi közük egymáshoz. Az első három strófa a másik három nélkül is megállná a helyét mint kerek, önálló vers. A három utolsó strófa banális és zavaros klapancia, nyugodtan eltekinthetünk tőlük. 

Prozódia. Az alapséma ilyen:

— u u | — u u | — u —
— u u | — u u | — u

Vannak ettől némileg eltérő sorok is ( — u u  helyett  u — u ), de a daktilus ( — u u ) dominál. Ám a cseh vers nem időmértékes:   = hangsúlyos szótag, lehet rövid is, u  = hangsúlytalan szótag, lehet hosszú is. A csehben mindig a szó első szótagja hangsúlyos. A sor végén nem daktilusnak számít a háromszótagos szó, hanem emelkedő jellegűnek: — u . Ha magyarra időmértékes daktilusokkal fordítjuk ezt, akkor nagyon pattogó, dobpergésszerű lesz, márpedig az eredeti egyáltalán nem olyan, inkább a természetes beszéd ritmusára emlékeztet. A két nyelv hasonló fonetikai arculata miatt elég jól lehet utánozni az eredeti cseh verselést; a magyar költészet is operál hangsúlyokkal.

Öröklét — TItokzat, SZÉ : nagyjából olyan a ritmusa, mint az eredeti cseh sornak.

Ezer éLETtel ; HELYre leÁNYka  stb.: ötszótagos úgynevezett „szólamok”: a természetes magyar beszédben az ilyen ötszótagos szólamokban az első és a negyedik szótag hangsúlyos, a szóhatártól függetlenül, ezek tehát így olvasódnak: — u u | — u , nem időmértékes értelemben, hanem: egy hangsúlyos + két hangsúlytalan + egy hangsúlyos + egy hangsúlytalan szótag.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap