Hálek, Vítězslav: A tévelygő lovas (Bludný jezdec Magyar nyelven)
Bludný jezdec (Cseh)Pan jezdec večer zabloudil „Ty hezké dítě, pověz mi, On vzal ji k sobě na koně Tu cesta srázná, skalnatá, Od času toho noc jak noc
|
A tévelygő lovas (Magyar)Eltévedt este egy lovas "Mondd meg nekem, te szép gyerek, Nyeregbe ülteté a lányt, Az út sziklás, szűk, meredek, Azóta minden éjszaka A vers emlékeztet Joseph von Eichendorff Loreley-balladájára (l. ott), amely egy Clemens von Brentano kitalálta „legenda” alapmotívumára épül: a férfiszíveket megbolondító boszorkány motívumára. Eichendorff a boszorkányságot már féligmeddig idézőjelbe teszi; Hálek a férfiszívbolondító lányt egészen „boszorkánytalanítja”, és ezáltal magát a szerelmet mint olyat „emeli” a varázslat, a bűvölés szintjére: az ő versében magában a lányban nincs semmi boszorkányszerűség, sőt egyszerűen „lánykának”, sőt őt is az érzékeknek ártatlanul, passzívan kiszolgáltatott „gyereknek” minősíti: ez a lányka maga is tehetetlenül „remeg” férfikarokban... Brentano versében kimondatlanul is világos, hogy végső soron, „pszichológiailag”, ugyanez az ő „legendájának” is az értelme. Éppen ez annak a versnek a nagysága: ez a „kimondatlanul”. A költészet nem tudomány és nem pszichológia és nem szájbarágás, hanem képalkotás és szuggesztió. Nem mindig, de gyakran. A költészet ezerarcú. Hogy hogyan kell érteni azt, hogy „Mindenkit, aki így bolyong, Vezess útjára, Isten”? az nem világos: azt-e, hogy „segíts, Isten, mindenkit, hogy megtalálja szerelmesét”, vagy éppen ellenkezőleg azt, hogy „segítsd, hogy kiszabaduljon a szerelem bűvös karmaiból”. Ez a kétértelműség pozitívuma a versnek. Hogy a részlettelenség, az elvontság is pozitívuma-e, abban nem vagyok biztos, lehet, hogy az, de lehet, hogy nem. Az, hogy csak szuggerál, nem rág szájba, az jó. „Az isten, akinek a jósszava Delphoiban van, nem magyaráz és nem titokzatoskodik: jelt ad csupán” – mondja Hérakleitosz. Valami ilyesmi van a szűkszavú, homályos balladákban is... Mindenesetre a téma messze legjobb, leggazdagabb és legszuggesztívabb feldolgozása szerintem éppen a Brentanoé: éppen azért, mert sokkal több konkrét részletével nem szuggerál több absztrakt megfejtést, úgynevezett „mondanivalót”, mint Eichendorff és Hálek. A világirodalom zseniális, jó, közepes és rossz művekből áll; még a rossz műveknek is megvan a maguk funkciója. „Rossz művek is kellenek a világba”, mondaná Švejk, ha érdekelné őt az ilyesmi. (Ugyanő mondta: "Gazember is kell a világba.") „Ha minden mű zseniális volna, a zsenialitás banalitássá degradálódna.”... Hálek verse szerintem nem zseniális, de jó vers.
|