Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hálek, Vítězslav: Pohádka o hvězdné panně

Hálek, Vítězslav portréja

Pohádka o hvězdné panně (Cseh)

V plň krásy panna rozvita,
Ta měla půl světa v moci,
Jak ptáček za dne ukryta,
V noc byla královnou noci.
Tvář světlou měla z měsíce
A z jeho paprsků šaty,
Z hvězd stužky v hlavě, jehlice,
A závoj z oblaků sňatý.

   My dítky tichounko hravy,
   Jak z hnízda vypneme hlavy.

I sedla v lese pod skálu,
Tu smrt šla okolo s kosou —
Na těle masa pomálu
A nohu do kosti bosou.
Cos v důlkách divě zasvitne,
Jak z píly vycení zuby,
Prst do žeber se zachytne:
„Mé dítě, srdce mám v ruby!“

   My dítky zleknuty, plachy,
   Jak v hnízdo tíhneme strachy.

Co dívka na to odpoví?
Smrt k slovu kloní se uchem
A slyší vánek májový,
Jak píseň zahrávat vzduchem,
A slyší klokot slavíků,
Sen lesů v dřímotu sladkém,
Hru vody v stínech trávníků,
Když hne se v zvučení hladkém.

   My dítky tichounko hravy,
   Jak z hnízda vypneme hlavy.

„Ach, mou ty buď jen nevěstou
A slyš, co vystrojím hodů:
Mláď hrobů pozvu peřestou
A družby zpráchnilých rodů.
Nám hudci drnknou v tenkou kost,
V hnát písknou za malé platy,
A nevěsta i ženich, host —
Jak měl by mydlené paty!“

   My dítky zleknuty, plachy,
   Jak v hnízdo tíhneme strachy.

Co ona? V úsměv prokvitne —
Jak sňal by nebeské hvězdy:
Sto krásných hlav se zakmitne,
Sto vil k ní zatáčí v sjezdy,
Sto dítek jak motýlí let,
Jak včelky v píseň si bzučí,
V rej pne se ruka, šeptá ret —
„Tak nás to královna učí!“

   My dítky tichounko hravy,
   Jak z hnízda vypneme hlavy.

„Ach, k svatbě-li tě povedu,
Všech mrtvol tobě dám skvosty,
Já v hrobky králů zajedu,
Přes bohů zvětralých mosty.
Tam otevřem si komoru
Až po strop dlážděnou z lebky,
Ji na klíč zamknem, závoru,
Tam v sen se stulíme hebký.“

   My dítky zleknuty, plachy,
   Jak v hnízdo tíhneme strachy.

Co ona? Koukne do šeřin:
Slyš! pastýř píšťalu ladí,
Sny ptákův táhnou od keřin,
Hnízd lůžka nápěvem sladí.
Jak nevěsta se usmívá,
Tká růže na nebes blánu,
Tvář červánkem se zardívá:
„Nuž buď si, počkej jen k ránu.“

   My dítky tichounko hravy,
   Jak z hnízda vypneme hlavy.

„A osladit ti líbánky,
Hej, bude svatební cesta:
Všech bojišť sjedem dýchánky,
Vše mrtvá, propadlá města.
A dávných říší svadlá líc,
A shaslé národy v troudu
Nám od hřbitovů vyjdou vstříc
Jak předzpěv věčného soudu.“

   My dítky zleknuty, plachy,
   Jak v hnízdo tíhneme strachy.


Co ona? Ruce prostírá:
Kam sáhne, hvězdička zmladne,
Ta, kde se poupě otvírá,
Co rosa na poupě padne;
Už hvězdami zem poseta,
Den klepe v nebeskou bránu,
Svět širý jitrem prokvetá —
„Nuž buď si, počkej jen k ránu.“

   My dítky tichounko hravy,
   Jak z hnízda vypneme hlavy.

„Ach, jen co kosu nabrousím,
Hned v dar ti požnu, co mladé,
Já poupě dítě zardousím,
Jež matka na prsy klade.
V dar dívčích tváří strhám květ,
V dar zem ti zaplavím nachem,
Že vítaje tě zleklý svět
K nám v hroby uteče strachem.“

   My dítky zleknuty, plachy,
   Jak v hnízdo tíhneme strachy.

Smrt čeká, a když nabrousí,
Oj, mrkne dennice ranní, —
Hned světla, jak když natrousí,
A svět je obrácen dlaní.
Smrt kouká — kde je nevěsta?
Ta mizí neznámou mocí,
Jak ptáček malá, peřestá —
„Chceš mít mne? Počkej jen k noci!“

   My dítky tichounko hravy,
   Jak z hnízda vypneme hlavy.
   
   
(1874)



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://cs.wikisource.org/wiki/ Pohádky_z_naší_vesnice_(Hálek)/ Pohádka_o_hvězdné_panně

A csillagleányról mese (Magyar)

Szépsége mind kitárva már,
A fél világra talált ő,
Bújt nappal mint a kismadár,
Ő éjjel volt a királynő.
Fénylett arcán a holdvilág,
Palástja hold sugarából,
Csillagtűk tűzték fel haját,
És felhők voltak a fátyol.

   Gyermekhadunk a kapuknál,
   Mint fészekből, kikukucskál.

Leült erdőn, sziklák tövén,
Halál jár ott a kaszával —
Nincs hús a testén, görbe, vén,
Csizmátlan — csont, ami lábal.
Az arcán furcsa villogás,
Mint fűrész szörnyü fogakkal,
Ujja horgas, bordákban ás:
„Lánykám, szívem, mi marasztal!”

   Gyermekhadunk megijedve
   Mintha fészkébe sietne.

És mit felel rá az a lány?
A halál fülel a szóra
S hall: május szelez, hangja szárny,
Mikéntha szél dala szólna,
És hall csalogánycsattogást,
Erdőknek mézizü álmát,
Vizek-játéka-hangvarázst,
Ha maguk nekidurálják.

   Gyermekhadunk a kapuknál,
   Mint fészekből, kikukucskál.

„Ó jöjj, légy a menyasszonyom!
Megládd, lesz dús lakománk s szép:
A nászház: ó sír, csupa gyom,
S elporladt csontok a násznép.
A hegedűn holt ín a húr,
És fúvóshangszer a sípcsont,
Vő, ara, vendég mind nagy úr —
Minden kék, zöld, csupa színfolt!”

   Gyermekhadunk megijedve
   Mintha fészkébe sietne.

S a lány? Ajkán mosolyvirág —
Mint illan égen a csillag:
Száz villantja szép arc magát,
Száz tündér szemei nyílnak,
Száz gyermekpillangó forog,
Méheknek éneke jár fönt,
Ajak súg, száz kéz összefog —
„Így, így tanítja királynőnk!”

   Gyermekhadunk a kapuknál,
   Mint fészekből, kikukucskál.

„Hitvesem ha lennél, bizony,
Hullák kincsét idehívnám.
Királysírokból elhozom
Istenek rozoga hídján.
Nyitunk egy mauzóleumot,
Kicsempézzük koponyákkal,
Retesszel zárkózunk be ott,
S összebújunk — de mi lágyan!”

   Gyermekhadunk megijedve
   Mintha fészkébe sietne.

S a lány? A félhomályba néz:
Egy pásztor, halld, furulyázgat.
Madár álmában is zenész,
A fészkek dallamos ágyak.
A menyasszony ha mosolyog,
Rózsát fon égperemekkel,
Az arcán piros hajnalok:
„Nos, jó, de várd ki a reggelt.”

   Gyermekhadunk a kapuknál,
   Mint fészekből, kikukucskál.

„Hogy jó legyen neked s nekem,
Lesz nászút, víg, fura már most:
Üdülünk majd harctereken,
S járunk sok romteli várost,
Összeomlott országokat.
Kipusztult nemzetek árja
A sírokból elénkszalad:
Végítélet? Csak az árnya."

   Gyermekhadunk megijedve
   Mintha fészkébe sietne.

S a lány? Széttárja karjait,
Kezéből csillaga sarjad,
Bimbó bontja ki szirmait,
Bimbóra hullik a harmat.
Csillaggal vetve be a föld,
A nap kopog, keletet lelt,
A világ hajnalarcot ölt —
„Nos jó, de várd ki a reggelt.”

   Gyermekhadunk a kapuknál,
   Mint fészekből, kikukucskál.

„Kaszám fenem, nyesek neked
Ajándékot, fiatalkát,
Megfojtok szopós gyereket,
Ráaltatván duci dajkát.
Lányarcról kaparok le pírt,
Azzal szórom be a földet,
Egy világ lakja be a sírt,
Elhűl, s lesz képe gödörnek.”

   Gyermekhadunk megijedve
   Mintha fészkébe sietne.

A halál vár, s míg feneget,
Ni, végsőt villan a csillag, —
Fények futnak be fenn eget,
A világ új sora nyílhat.
A halál bámul — merre ment,
Ej, hová tűnt el arája
Mint tarka madár messze fent? —
„Kellek? Várj estig a nászra!”

   Gyermekhadunk a kapuknál,
   Mint fészekből, kikukucskál.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap