Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hus, Jan: A hű csehekhez (Vĕrným Čechům Magyar nyelven)

Hus, Jan portréja

Vĕrným Čechům (Cseh)

(V Kostnici 26. června 1415)

Mistr Jan Hus, v náději sluha boží, věrným všěm Čechóm jenž boha milují a budú milovati, žádost svú i modlitbu nestatečnú vzkazuje, aby u milosti boží přěbývali, v ní dokonali a s bohem na věky přěbývali.
Věrní a v bohu milí! Ještě mi jest to v mysl padlo, aby znamenali, kterak bor pyšný, lakomý a všie ohavnosti plný potupil jest knihy mé české, jichž jest ani slyšal ani viděl, a by je slyšal, tehdy by jim nerozuměl, neb v sboru byli sú Vlaši, Francúzi, Engliši, Hispáni, Němci a jiní jiných jazykóv, jedné ač by jim co rozuměl biskup Jan litomyský, jenž jest tu byl, a jiní Čechové, nabadači, s kapitolú pražskú i vyšehradskú, od nichž pošlo jest pohaněnie pravdy božie i našie země České, již já mám v náději boží za zemi najlepšie viery, znamenaje žádost k slovu božiemu a k obyčejóm. Ó, byste viděli ten sbor, jenž sě nazývá sborem najsvětějším a že nemóž poblúditi, jistě spatřili by ohavnost převelikú, o níž sem slyšal obecné od Švábóv, že Konstancie neb Kostnice, jich město, za třidceti let nezbude hřiechóv, které jest spáchal ten sbor v jich městě. A řkú viece, že sú sě všichni pohoršili tiem sborem a plvali sú druzí vidúce ohavné věci. A já vám pravi, že když jsem stál před tiem sborem prvý den, spatřiv, ano nižádného řádu nenie, řekl sem hlasitě, kdy jsú všickni mlčeli, takto: „Mněl sem, by většie poctivost, dobrota a lepší řád byl v tom sboru, než jest.“ Tehdy najvyšší kardinál řekl jest: „Kterak mluvíš? Na hradě jsi pokornějie mluvil.“ A já jsem odpověděl řka: „Neb na hradě nižádný proti mně nekřičel, ale tuto všichni křičie.“ A poňavadž takým neřádem šel jest ten sbor, jenž jest viece zlosti učinil než dobroty, věrni a v bohu milí křesťané, nedajte sebe uhroziti jich vynesením, jenž, ufám bohu, jim neprospěje. Qniť sě rozletie jako motýli a jich ustavenie stane jako pavučina. Měť sú chtěli ustrašiti, ale nemohli sú božie pomoci ve mně přěmoci. Písmem jsú proti mně nechtěli jíti, jakož jsú slyšeli páni milostiví, jenž sú stáli statečnĕ podlé pravdy, váživše sě všie hanby, Čechové, Moravěné i Poláci, avšak zvláště pan Václav z Dubé a pan Jan z Chlumu. Neb ti sú stáli, jež jest král Zigmund sám vpustil v sbor, a slyšěli sú, že když sem řekl: „Žádám naučenie, psal-li sem co zle, chci býti naučen,“ tehdy kardinál najvyšší řekl jest: „Poňavadž chceš býti naučen, toť naučenie: Máš odvolati, jakož padesát mistróv svatého písma nalezlo.“ Aj, kraššie naučenie! Tak by svatá Kateřina, dievka mladá, měla by byla ustúpiti pravdy a viery pána Jezukrista proto, že padesát mistróv proti ní stálo aneb bylo. Ale stála jest, drahá dievka, až do smrti a mistry jest ku pánu bohu přivedla, jichž já hřiešný nemohu přivésti.
Totoť vám píši, aby věděli, žeť sú nižádným písmem ani kterými dóvody mne nepřěmohli, než lstí mne hledali a hrózami, aby mě navedli k odvolání a k odpřisahání. Ale milostivý pán bóh, jehož jsem zákon velebil, byl jest se mnú i jest a ufám bude do skonánie a zachová mě v své milosti až do smrti.
Psán list u středu po svátém Jánu Křtiteli v žaláři v okovách v čekání smrti, avšak pro tajemstvie božie nesmiem řéci, by to byl list mój poslední, neb ještě bóh všemohúcí móž mě zprostiti.



KiadóVýbor z české literatury doby husitské I., p. 1963, 196-197., ČSAV, Praha

A hű csehekhez (Magyar)

Konstanz, 1415. június 26.

Husz János magiszter, Isten reménybeli szolgája, minden hű csehnek, ki Istent szereti és szeretni fogja, kérését s tökéletlen fohászát küldi, hogy ki-ki maradjon Isten kegyelmében, ebben végeztessék, s legyen mindörökre Istennel.
Isten előtt kedves, hű atyámfiai! Eszembe jutott még, hogy jobb lest tudnotok miként gyalázta a kevély, fösvény s mindenféle undoksággal telt zsinat cseh könyveimet, melyeket nem látott, melyekről nem hallott, s még ha hallja is, mit hirdetnek akkor sem értette volna, mivelhogy a zsinaton olaszok, franciák, angolok, spanyolok, németek s más egyéb ajkúak valának, úgyhogy egyedül a litomyšli Jan Železný püspök érthetett belőlük valamit, ki itt volt, s más csehek, a felbújtók, a prágai és a vyšehradi káptalan, akiktől az isteni igazság, s a mi cseh földünk megcsúfolása ered, holott én országunkat Istenben bizakodván az ő hitében a legjobbnak tartom, tekintve szomjúhozását Isten szavára, s szokásait. Ó, ha láttátok volna eme zsinatot, mely a legszentségesebbnek és tévedhetetlennek neveztetik, úgy felette undok förtelmesség tárult volna elébetek, amiről a sváboktól közönségesen azt hallottam, hogy városuk, Konstancia avagy Konstanz, harminc esztendő múltán sem vetkezheti le a bűnöket, miket eme zsinat városukban elkövetett. Többet is mondok ennél: mindenki megbotránkozott a zsinat felett, mások pedig köpködtek a förtelmességek láttán. Én pedig, mondom néktek, midőn első nap ott állottam eme zsinat előtt, s láttam, hogy semmi rend nincs benne, fennhangon így szólottam a többieknek hallgatása közben: „Gondoltam, több tisztesség, jóság, s nagyobb rend lesz eme zsinaton, mint mi van.” Ekkor legfőbb bíboros ezt mondotta: „Mi módon beszélsz? A várban alázatosabban beszéltél.” Én pedig így válaszoltam: „Mivelhogy a várban senki sem kiáltott ellenem, de bezzeg itt mindenki kiabál.” S mert a zsinat ily rendetlenül zajlott, s többet ártott, mint amennyi jót cselekedett, ennek okáért hű és Istennek kedves keresztények, ne engedjétek megfélemlíteni magatok ítélete által, mely, reménylem, nem lesz javára hirdetőinek. Mert ők szétröppennek, mint a pillangók, ezért ítéletük is csak oly tartós lehet, akár a pókháló. Engem ugyan meg akartak rettenteni, ám Isten segítségét nem tudták bennem legyőzni. Írással nem merészeltek ellenem támadni, mivel hallották a kegyelmes urak, mily derekasan, gyalázkodással nem törődve állottak az igazság mellett a csehek, a morvák, a lengyelek, kivált pedig Václav z Dubé úr és Jan z Chlumu úr. Ott állottak ők, midőn maga Zsigmond király lépett a zsinatba, s hallották, amint azt mondom: „Okítást kérek, hadd tanuljak abból, amit rosszul írtam.” Ekkor a legfőbb bíboros imigyen szólott: „Okulj hát, ha okulni akarsz: tagadd meg tanaid, erre jutott a Szentírás ötven magisztere.” Nem mondom, szép kis okítás! Mintha Szent Katalinnak, az ifjú leánynak meg kellett volna tagadnia az igazságot, a Jézus Krisztusba vetett hitét azért, mert ellene állott, vagy ellene volt ötven magiszter. Ám a drága leány mindhalálig állhatatos maradt, s a magisztereket elvezette az Úr Istenhez, míg én, bűnös lélek, nem vezethetem őket Hozzá.
Mindezeket azért írom nektek, hogy tudjátok, sem írással, sem érvekkel le nem győztek, ámbár hízelgéssel és fenyegetéssel megkörnyékeztek, csak hogy visszavonjam vagy esküvel megtagadjam tanaimat. Ám velem volt, s velem van a kegyes Úr Isten, kinek törvényét magasztaltam, s bízom benne, hogy elmúlásomig velem lesz, megtart mindhalálig kegyelmében.
Kelt e levél a Keresztelő Szent János napját követő szerdán tömlöcben, bilincsben, a halálra várakozván, ám Isten kifürkészhetetlenségénél fogva nem mondhatom, hogy utolsó írásom lenne, minthogy a mindenható Isten megszabadíthat még.



Az idézet forrásaA cseh irodalom kistükre, p. 131-132., Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990

minimap