A kozákok tábort ütöttek,
Van a sztyeppén sok tűzrakás.
Az emlékeik jőve jöttek —
Elűzi őket krákogás.
Emelték szemüket az égre;
Fölöttük hollóraj vonul.
„Talán ma utoljára, s vége!...”
S a feje mindnek lekonyul.
Vén vezérük elszomorodva
Csak rémíti a társakat:
Az idő szép, de vad a sodra,
És holnap — minden jég alatt.
Ma élünk. S holnap? El, ti dumkák!
De odaérünk, oda ám!
A lélek leveti e gúnyát,
Akkor lesz szabad atamán.
Dumka: eredetileg ukrán szó, szó szerint „gondolatka”: merengés, borongó, elégikus gondolatok; ballada, szomorkás dal, mint a magyar „kesergő”. Dvořák közismert Dumky-triójának címe is innen származik: dumky a dumka szó többes száma. Más zeneszerzők is írtak „dumká”-t, pl. Liszt.
Atamán v. hejtman, hetman: kozák katonai vezető, tiszt.