Machar, Josef Svatopluk: Szent Vencel koronájának címezve (Koruně Svatováclavské Magyar nyelven)

    
Český lid byl naivní dobrotisko. Nemohl pochopiti, jak
možno žíti bez korunovaného krále. I nabízeli korunu
českou králi polskému – odmítl, potom po dvakráte
knížeti litevskému – odmítl – i byl z toho zármutek
po celých Čechách – –
                                        Z dějepisu země České.
   
   
   
   
Blíž mrtvých králů, kteří vždy jen v pýše
a úctě nosili tě na skráni,
ty, symbole náš, odpočíváš tiše
ve zamříženém temném ústraní.

Je dobře tak… Ti králové jsou prachem,
a co z nich žije, jest jen pohádkou –
nuž, zůstaň ty i s povybledlým nachem,
kameny, zlatém na ně památkou.

Je dobře tak… Ty v zamřížené schráně,
a je ať kryje kámen zvětralý –
nač vnucovali tebe v něčí skráně,
jež o tě vůbec ani nestály? –

At oplete tě pavouk! Nerušený
ten obraz bude! Ty tak zastřena,
z králů je popel, národ ponížený –
ta trocha cti však není ztracena!
   
   
   
(1892)

A cseh nép afféle naív jófiú volt. Képtelen volt
felfogni, hogyan lehet koronás király nélkül élni.
Föl is ajánlották a cseh koronát a lengyel királynak
– annak nem kellett, aztán kétszer is a litván
fejedelemnek – annak sem kellett, és ettől
egész Csehország búskomorságba esett – –

                           Egy cseh történelemkönyvből 

   
Holt királyokkal, kik olykor dicsően
viseltek téged büszke fejeken,
te jelkép, jelképünk, pihensz te csöndben
egy berácsozott sötét enyhhelyen.

Jól van ez így... Por már király, de mennyi!
S ki még nem por, az is csak únt mese –
maradj ott, fedjen bíborszínű semmi,
fakult emlék, nem arany már: kese.

Jól van ez így... Téged, rácsod s a gondod
fedjen kő velük együtt s dohszaga –
miért lett veled fedve annyi homlok,
melyeket nem érdekeltél soha?

Keretezzen be pók! Nem lesz lerázva
poros képed! Jól betakarva lett,
por a király, a nemzet megalázva –
de megmarad az a csöpp becsület!
   
   
   
Szent Vencel: a legelső cseh király, a cseh nemzet és nemzeti önismeret régóta megkopott, de azért még ma is élő szimbóluma; a prágai vár Szent Vitus-székesegyházában van eltemetve más cseh királyokkal egyetemben. Ott őrzik a cseh koronát is hét lakat alatt, a köztársasági elnök és hat más magasrangú személy kezében van egy-egy kulcs.

Mint ismeretes, II. József nem koronáztatta meg magát magyar és cseh királlyá, hogy rendeletekkel kormányozhasson, e két királyság törvényeitől nem zavartatva. Cseh királlyá a további császárok sem koronáztatták meg magukat; ezt a csehek nehezményezték, de hasztalanul. Megjegyzendő, hogy két évszázaddal korábban összehasonlíthatatlanul nagyobb elnyomást gyakoroltak a szabályszerűen megkoronázott Habsburg uralkodók: betiltották a cseh nemzeti identitást is kifejező protestáns vallást, egy ideig az inkvizíció is működött, cseh könyveket, boszorkányokat égettek stb.

Karel Hynek Mácha is írt, több mint fél évszázaddal korábban, a fentihez hasonló témájú verset („A dómban”, l. ott); akkor még udvariatlanságszámba ment ismeretlen embert csehül megszólítani... Machar korában már megközelítőleg sem volt olyan rossz a helyzet: a cseh nemzetet időközben sikeresen feltámasztották haló poraiból, a csehek nagyon ügyesen egyre több gazdasági pozíciót hódítottak el a csehországi németektől, cseh pártokat, cseh egyetemet alapítottak stb., Bécs nem parancsolgatott sokkal jobban Csehországnak, mint Brüsszel a mai Magyarországnak, hogy a még mindig nem eléggé népszerűtlen nép- és tömeggyilkos Szovjetúnióról ne is beszéljünk. Gondoljuk el: lehetett volna olyan verset közölni Magyarországon és Csehszlovákiában a nyolcvanas évek előtt, hogy „A marxizmus-leninizmus klasszikusai üveg alatt porladnak a Vörös téren?” Vagy hogy „Pártunk és kormányunk mindenkori vezére, ha még nem por, akkor csak únt mese"? Mert a fenti versben ez Ferenc Józsefre is vonatkozik... – A XIX. század végén már nem érdekelte a cseheket a királykoronázás vagy nemkoronázás: ők már tudatosan készültek a Habsburg birodalom valószínű összeomlása utáni időkre, és amikor ez megtörtént, sikerült is puskalövés nélkül visszahozniuk régi dicsőségüket az éji homályból.

A mottóhoz. Ma visszanézve tényleg csodálatosnak tűnik, miért tett maga fölé a legtöbb nép királyt, miért engedelmeskedett egy embernek, például még csak száz éve is a magát a legkultúráltabbnak és világuralomra termettnek tartott német nemzet annak a pojáca Vilmos császárnak... A híres Toqueville azt írja, hogy a francia forradalom kitörésének egyik oka a nép szabadságvágya volt, még le is fejezték nem is zsarnokoskodó királyukat, és hogy néhány évvel klsőbb ugyanez a nép megfeledkezett a szabadságról, és az lett legfőbb vágyuk, hogy mindannyian egyenlő rabszolgái legyenek egy sokkal zsarnokibb egyeduralkodónak.