Machar, Josef Svatopluk: Letní sonety 06. Sonet večerní

Už dohas v šeru teplém, průsvitném
oblaků zlatorudých slední cár,
na nebi hvězdy září blankytném
jak rozházených šperků pár.

Ty jasné barvy zhasly s žhavým dnem.
Je temno, vše má siluety tvar,
tam světlo jen, kde žlutým plamenem
plyn ozařuje trotoár.

Tu a tam hledí hlava z okna ven.
ulici živo, hovor, ruch a smích,
kdes v dáli piano zní kvílící –

tak umí hrát jen ruka starších žen:
stesk marné touhy, vášně nyjící
a snů těch nikdy splněných…
   
   
   
(1890)

Az áttetsző alkonyban megkopott
a felhők vörös-arany pereme;
villog azúrkék selymen csillagok
szanaszétszórt száz gyöngyszeme.

Éles színek követték a napot.
A homály sziluettekkel tele,
gázlámpától van csak imitt-amott
járdának sárgás fényjele.

Itt-ott egy fej kinéz az ablakon:
sürgés, kacaj, az utca zeng belé,
távolról panaszos zongoraszó –

csak idős hölgy játszhat ily lankadón:
egy régi szenvedély, vágyakozó,
valóra nem vált álmoké.