("Az örök diák Róbert Dávid 52 keserű balladája" című, önálló kötetben, álnéven kiadott ciklusból)
Állok a kemény talajon,
odakint kong az estharang.
Agyő, álmaim, vízióm,
macskám és minden macskahang.
Figyeljetek, patkány, varangy,
tébolyaim tanúi máig;
most megkapjátok itt, alant,
e könyv kesernyés balladáit.
Sorsom ismeritek bizony.
Csavargó kezében a lant
nektek is csikorgó iszony?
Rátok se menny vár, csak a hant,
halljátok hát a "Vége van!"-t,
ti, kik rágcsáltok mindhalálig,
s azt, mi vezeklésben fogant:
könyvem kesernyés balladáit.
Mars! van nyugodni régi rongy.
Vagy gyomrotokban papi pang?
Szégyent hoztok rám, sok bolond!
Hát haljak egy zugban magam.
Kivernek úgyis, hontalant,
tűzhelyem rég üresen ásít.
Mit hagy meg az élet-kaland?
Könyvem kesernyés balladáit.
Ajánlás
Megállok, költő és bitang,
már nyargal, jön, itt a halál, itt.
Talán mégis megváltanak,
könyvem, kesernyés balladáid?