Sládek, Josef Václav: Egy puszta, szürke síkon át (Já bludný jezdec plání jel Magyar nyelven)

Já, bludný jezdec, plání jel,
to pustou, šerou plání,
a nikde květu nebylo,
jen poušť a mraky na ní.
To nebyl div, že v pozdní nic
jsem znaven klesal steskem,
to nebyl div, že jsem si přál
těch mraků zhynout bleskem.
Však mraky jako z ocele
tu stály jen a stály
a vůkol modré bludičky
jen plály, plály, plály.

Egy puszta, szürke síkon át,
bolygó lovas, ügettem,
sehol se volt virág, csupán
homok s felhők felettem.

Nem volt csoda, hogy bú zilált
a késő éjszakában,
nem volt csoda, hogy veszni már
villámcsapásra vágytam.

De mint acél a fellegek
álltak és álltak ott csak,
s köröttem kék lidérctüzek
lobogtak, csak lobogtak.