Sládek, Josef Václav: Élet könyve (Kniha života Magyar nyelven)

Jest život milá kniha, kterou čteme;
ať ta, neb ta, — je každá nejdražší
tomu, kdo čte; ji rádi nezavřeme
o vůli své a čtení unáší
nás tak, že vše, co kolem, jenom bývá
jak šumný zvuk, jenž v ucho doráží
a v duši nevejde; tak duše splývá
s tím dějem povídky — a neváží,
jak den a hodiny se zvolna snují.
A zatím venku stíny poletují
a světnice se plní soumrakem
a písmo se nám míhá před zrakem;
a setmí se. My víme: Večer spěje —
a odkládáme knihu s povzdechem.
A nikdo nedočet’ se konce děje.

Ha élet egy kedves könyv, mit olvasunk;
ilyen vagy olyan — váltig aranyos
annak, ki bújja; bepillantást adunk
saját akaratunkból, alapos
lebilincseléssel, hogy körben minden
kellemes hangként, csak fülben landol
lélekbe nem jut; így hát lelki szinten
mesébe olvad — azon nem latol,
hogy nap és annyi óra miként pihen.
És közben kinn megannyi árnyék libben
és alkony szobák sorát tölti fel
és szemünk pompás írás önti el;
és elsötétül. Tudjuk: Itt az este —
és az eltett könyvet sóhaj tölti fel.
Mesének végét senki meg nem leste.