Sova, Antonín: Borhoz való meditáció (Meditace při víně Magyar nyelven)

Dny fádní jdou jak přípřež dokola,
stroj automatu mlátí v poli prázdném.
Čeho se srdce, čeho dovolá,
klesá-li po propasti svahu srázném?

A sníš a vidíš kroužit sokola.
To budí touhu v tempu vzletět rázném.
Zda podlehne duch aneb odolá?
A proč se na to ptát? Dialog s bláznem.

Ctihodní dnové! Vím, lze připíjet
a odpouštět… Má víno rudý květ!
Bůh ochraň dosud nerozkvetlé růže.

Hle, ruka pevně pohár uchopí,
ač neví, zda to žalost utopí,
či zda se přec jen radost zrodit může?
   
   
(1898)

Sok nap, mint nyomtató ló napja, fád,
gépi szalmacséplés üres mezőben.
Kihez kiált a szív, kihez kiált,
ha szakadékba jut dugába dőlten?

Álmodó szemed sólymot szállni lát.
A lelked ettől szinte égbe röppen.
Kitart-e majd, vagy megadja magát?
Őrült kérdi ezt őrülttől örökkön.

Tiszelt napok! Prozit, és megbocsát
az Úr... A bor vörös virág!
Isten óvjon jövendő rózsaszirmot.

A poharat, kéz, jól megragadod,
de borba fojtod-e a bánatot?
Az örömöt meg, ugye, ki nem irtod?