Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Vančura, Vladislav: Rozmarné léto

Vančura, Vladislav portréja

Rozmarné léto (Cseh)

Stížnosti Kateřininy

Když Antonín zavřel dveře, paní Kateřina Důrová usedla na okraj postele a pohrávajíc si střevícem nikoliv nejmenším jala se uvažovati:
Protimluvy tohoto lehkomyslníka jsou dosti zábavné, avšak úhrnem mě můj manžel trápí a působí mi hoře. Jsem nešťastná pro nepatrnost jeho rozumu, jenž se zbřídil v službách odporného těla, avšak je rovněž pravda, že můj manžel chrápe od večera do rána, aniž chvíli před spaním uvažuje, co bude zítra. Je to spáč a nadto nemírně pije.
Tu se paní Důrová rozpomněla na několik poklesků, jež byly dosti mrzké, aby ji rozhněvaly, a pohodivši svůj střevíc, jala se tlouci do peřin.
“Nuže,” děla si volným jazykem lidu, “kdo by mi zazlíval, když majíc ducha rozjitřeného příkořím a truchlivou nedostatečností hledám a pídím se po maličké přísaze, po kratičkém horování, jehož se mi (na věčnou pohanu) ve svazku manželském nedostává.”
Potom obrátivši se ke zdi v poduškách, jež byly pruhovány, jakož se sluší praporu tygřic, budovala si několik představ o dokonalosti Arnoštkově.
Spatřila jej, jak se usmívá zpod svého klobouku, jak kráčí maje hlavu pěkně schýlenu k rameni a konečně jak si opírá přemýšlivé čelo dávaje zářiti prstenu na ukazováku.

Mistr a Kateřina

Přišed domů, mistr Antonín nalezl dveře otevřeny a paní Důrovou uprostřed světnice.
“Tak se podívejme.” pravila zakládajíc si ruce „Kudy chodíš, kde se touláš? Byla jsem na plovárně, je všechna špinavá a zanešena proutím i listovím, jež připlouvá s proudem Orše. Co jsi dělal, Antoníne.”
“Ach,” děl Antonín, “vy jste se vrátila pro své věci. Vezměte si je. Nakládejte, balte, stěhujte se, pakujte.”
“Vrátila jsem se,” pravila Kateřina, “protože ti chci odpustiti. Byl jsi již sdostatek potrestán za svoji nevěru, neboť žiješ tři dny v nečištěném a pustém příbytku, jíš neupravená jídla a snad ani nespáváš. Nemohu se na tebe déle hněvati, Antoníne.”
“Tím lépe,” odpověděl mistr, “nehněvej se, avšak pokud jde o moje chyby, jsou nenapravitelné. Viděl jsem dnes pradlenu, jež stála po kolena v Orši. Byla daleko ošklivější než Anna, a přece mi bylo jasné, že jsem se nepolepšil. Vezmi si tedy svoje nádobí a jdi za Arnoštkem, je to vzorný kouzelník a řádný manžel.”
“Když tě slyším tak hovořiti,” pravila paní, opásavši se starou zástěrou a vyškrabujíc hrnec, “zdá se mi, že ses s ním smluvil, aby mě odvlékl.”
“Nutíš mě, abych se vyjadřoval určitěji,” děl Antonín, “nuže, jsi záletná ženská a spala jsi dnes v noci u Arnoštka. Dobrá, nevyčítám ti těla, ačkoliv je tučné a škaredé, ale potrestám tě za pomlouvačný způsob omluv. Ticho,” dodal, když paní chtěla odpovídati, “připouštím, abys zůstala, ale nestrpím tvé řeči.”
Potom si mistr vykasal rukávy a vykonal, co naznačil.



KiadóVladislav Vančura: Rozmarné léto, p. 57-58., 108., Českoslovenký spisovatel, Praha, 1962

Szeszélyes nyár (Magyar)

Kateřina panaszai

Amikor Antonín becsukta az ajtót, Kateřina Důrová asszony a nyoszolyája szélére ült, és csípőjével játszadozva, mely nem tartozott a legkeskenyebbek közé, gondolkodásba kezdett:
Ama könnyelmű és göndör hajú férfiú néha egyik szavával agyonüti a másikat, és ez nagyon mulatságos. Ellenben, mindent összevéve, a férjem kínoz engem, és bánatot okoz nekem. Boldogtalan vagyok eszének jelentéktelensége miatt, mert bizony mondom, utálatos testének szolgálatában elfuserálta azt. És az is való igaz, hogy az én férjem estétől reggelig csak horkol, és elalvás előtt még csak nem is gondolkozik, hogy mi lesz holnap. Álomszuszék, és mértéktelenül iszik.
Důrová asszonynak itt eszébe jutottak férje némely vétségei, melyek eléggé ocsmányak ahhoz, hogy őt felbőszítsék, s ezért eldobta a cipőjét, és öklével csapkodni kezdte a dunyhát.
- Nos - mondotta magában a nép egyszerű nyelvén -, ki rosszallhatná, hogy megaláztatástól és gyászos ínségtől sebzett lelkemre írt keresvén, egy kis kárpótlásra áhítozom, néhány meghitt szóra, ami (örök szégyen!) házassági kötelékeimben sohasem jutott osztályrészemül.
Aztán falnak fordulva párnáin, melyek csíkosak voltak, ahogy az a nőstény tigrisek lobogójához illik, néhány elképzelést épített föl lelkében Arnoštek tökéletességéről.
Látta, amint mosolyog kalapja alól, amint fejét szépen vállához hajtva lépked, s végül amint megtámasztja gondolkodó homlokú koponyáját, mialatt mutatóujján megcsillan a gyűrű.

A mester és Kateřina

Hazatérvén, Antonín mester az ajtót tárva-nyitva, Důrová asszonyt pedig a szoba közepén találta.
- No nézd csak! - csodálkozott a hölgy, karját keresztbe fonva mellén. - Hol kujtorogsz, hol csavarogsz? Voltam az uszodában, csupa piszok, és az Orše telehordta falevéllel meg fűzfavesszővel. Mit csináltál te, Antonín?
- Ah - mondá Antonín -, kegyed eljött a holmijáért. Jól van, vigye el. Rakja ki, csomagolja össze és költözzön!
- Visszatértem - szólt Kateřina -, mert meg akarok bocsátani neked. Eléggé megbűnhődtél hűtlenségedért, mert három napja elhagyott, tisztátlan lakásban élsz, főzetlen ételeket eszel, és nem is alszol. Nem tudok rád tovább haragudni, Antonín.
- Annál jobb - felelé a mester. - Ne haragudj, ámde ami a hibáimat illeti, azok javíthatatlanok. Ma egy mosólányt láttam, amint térdig az Oršéban áll. Sokkalta csúnyább volt, mint Anna, és mégis nyomban tudtam, hogy nem javultam meg. Így hát inkább szedd össze a cókmókodat, és menj Arnoštek után, ő kiváló bűvész és mintaszerű férj.
- Ahogy ezt a te beszédedet hallgatom - szólalt meg ismét Důrová asszony, miközben kötényt kötött, és egy fazék fenekéről az odaszáradt ételmaradékot kezdte kaparni -, arra kell gondolnom, hogy megegyeztél vele, hogy hurcoljon el innen.
- Kényszerítesz, hogy határozottabban fejezzem ki magam - mondá Antonín. - Nos, csélcsap némber vagy, és ma éjszaka Arnošteknél aludtál. Jól van, nem vetem a szemedre a testedet, noha kövér és csúnya, de megbüntetlek, amiért úgy kérsz bocsánatot, hogy rágalmazol.
- Csend - mondotta, amikor hölgye közbe akart szólni. - Megengedem, hogy maradj, de nem tűröm a nyelvelésedet.
Aztán a mester föltűrte inge ujját, és végbevitte, aminek végbevitelét előre jelezte.



Az idézet forrásaVladislav Vančura: Szeszélyes nyár, p. 61-62., 118-119., Magyar Helikon, Budapest,1974

minimap