Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gjellerup, Karl Adolph: Káron obolusa (Kharons obol Magyar nyelven)

Gjellerup, Karl Adolph portréja

Kharons obol (Dán)

Jeg holder af, at Tjenerskabet ler

tilfreds, naar velbetjent mig selv jeg finder,

og saa jeg vil, naar sidste Gang det sker.

 

Jeg er jo rig! Thi Guld, der ei blot skinner,

jeg bjerged fra Galeiernes Forlis,

og blev min sidste Skat end gyldne Minder, -

 

jeg leved høit med dem, paa Stormands Vis,

og rig vil jeg befare Styxes Bølge,

betale flot og spørge ei om Pris.

 

Naar nøgen jeg skal Skyggehyrden følge

ned til det Land, hvor ingen Hane gol,

da vil jeg under Tungespidsen dølge —

 

ei en forgramset kobberne Obol,

som andre Stympere — o nei: dit Navn,

paa Skuemønten — gylden som en Sol,

 

der springer op fra Havets Guddoms-Favn —

kunstfærdig præget. Kharons Haand vil lukke

sig gridsk om den, naar vi er naaet i Havn,

 

og høflig vil sin Knorte-Ryg han bukke.

Da staar jeg ud, hvor blaalig-sorte Popler

mod bygende Scirocco-Skyer sukke,

 

og tømmer tørstig som en udspilt Dobler

den evige Velkomst-Drik, hvor Glemsels-Giften bobler.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://archive.org/stream

Káron obolusa (Magyar)

Szeretem, ha a cselédség örül,

akármily vész veri fölházam táját –

így álljon szétomló testem körül.

 

Gazdag vagyok! Hatalmas, kincses gályák

aranya garmadásan hull elém -

a nagy emlékek lelkemet beszálljak.

 

Mindig túlnéztem a csüggedt herén,

s ha majd a Styx komor vizei várnak,

ott sem leszek fösvénykedőn szerény.

 

Ahol pőrén vezetnek el az árnyak,

s ahol a csend is örökké borús,

fogaim nábobi révdíjat zárnak:

 

Nem egy rézpénz, egy rongyos obolus

vált át az áron! Nem, neved ragyog

a nemesfényű, vésetkoszorús

 

ércérmen, mint a nap s a csillagok!

Még Káron is vigabban húz a partra,

hogy vaskeze föléje nyilhatott,

 

s bütykös hátát hétrétgörbedve tartja.

Ekkor kiszállok. Kékesszürke nyárfák

remegnek a sirokkó-fűlt viharba,

 

s én, bár a legkajánabbul kinálják,

elfúltan szürcsölöm a feledés hinárját.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. H.

minimap