Rifbjerg, Klaus: Kanariefuglens begravelse

Med misantropisk saglighed

opsamlede jeg som barn

døde fugle og begravede dem.

De fik en nydelig jordfæstelse:

blomsterbuketter,

lidt franskbrødskrummer

og cigarkasse med låg.

Men de fik ikke lov

til at hvile i fred.

De blev gravet op

otte dage senere.

Af og til

kun fire dage senere.

Men det var for tidligt.

Otte dage efter begravelsen

var opløsningen

først for alvor i gang.

Lugten var karakteristisk.

Øjnene kunne allerede

være fjernet.

Og mellem dunene

arbejdede maddikerne fortrøstningsfuldt.

Fuglen var levende igen

på en ny og interessant måde.

Var nedbrydningen og genopstandelsen

ikke tilstrækkelig energisk,

fik fuglen otte dage til i jorden

(med cigarkassen på klem).

Så kom den op igen

og anskuelsesundervisningen gik videre.

Det har tit slået mig senere

hvor meget af sin børnelærdom

man fortrænger.

Tárgyilagosan, akár egy mizantróp,

gyűjtöttem össze, gyerekként, a döglött

madarakat, hogy eltemessem őket.

S elhantolást kaptak is, takarost:

virágcsokorral,

pár ízletes kenyérmorzsával

s fedeles szivardoboz-koporsóval.

Nem kapták meg azonban,

hogy békében nyughassanak.

Nyolc nappal később ugyanis

újból kiástam őket.

Sőt olykor-olykor már

alig négy nappal később.

De ez általában túl korai volt.

Az oszlás ugyanis csupán nyolc

nappal a temetés után 

indult meg úgy valódi-igazán.

Tipikus volt a szag.

A szemek időközben már

teljesen eltűnhettek.

A toll pihéi közt pedig megbízhatóan

dolgoztak a nyüvek.

A madár érdekes-szokatlan módon

ilyképp lett élővé megint.

Olykor, mikor az oszlás és feltámadás

nem az elvárt eréllyel történt,

madarunk újabb nyolc napot kapott a földben

(a szivardoboz-tetőt résnyire tárva).

S csak mikor onnan újból fölkerült, folytatódhatott

a szemléltető-oktatás tovább.

El-eltűnődtem rajta később:

gyerekként szerzett ismereteinkből

mily tömérdeket elfojtunk később magunkban.