Ismerik a Zene Barátját?
Egy koncertről sincs távol ő.
Testét extázisok bejárják,
Fő- s altémákra ráng a fő.
Kedvtelve belefütyörészik,
A taktust dobolja keze,
És lesi, vajh’ mindenki nézi,
Látja-e: egy ő s a zene.
Ha csak mukkan valaki, szisszen
S feldühödve tekint körül,
S ha véget ért a mű, legitten
„Bravó!”-val jelzi, hogy’ örül.
Minden szupernépszerü résznek
Őrült vidáman bólogat;
Még jobban élvezed, ha nézed,
Ha pianisszimó akad,
Hogy’ kezdi a leget pucolni:
Kezet emel, hegyez fület,
A szeme ki akar ugorni,
Mint varangyosbéka-ülep.
Ha más fülbe már semmi sem szól,
Ő fülel még ájtatosan,
Vélnéd, angyalok kara zeng jól,
S ő tapsol vadul, agytalan.
Kimenni még nem látta senki
A koncert legvége előtt...
S tuti hogy látod majd bemenni
A holnapi koncertre őt.
Ezt megkaptam, ez éppen a magamfajtán köszörüli a nyelvét.
De nem éppen. Ha a versben szereplő zenebolondnak nincs füle a zenéhez és merő sznobizmusból ott van minden hangversenyen, akkor az nem én vagyok. De nem hiszem, hogy valaki, aki nem élvezi a zenét, minden hangversenyre eljár merő sznobizmusból.
Én a versbeli sznobnál sokkal inkább sznob vagyok, a sznobok között is sznob: mindig csakis akkor mentem és megyek el koncertre, ha olyasmit játszik/játszanak a zenész/zenészek, lett légyen az akár egy Richter vagy egy arkangyalzenekar, ami érdekel, márpedig az az egy-kétszáz engem érdeklő mű a komolyzeneirodalom elenyésző töredéke, és az olysmire is csak akkor megyek el, ha tudom vagy joggal tételezhetem fel, hogy jó lesz az előadás, nem pedig álmatag sőt unalmas.
Ha mindez összejön és nagyon élvezem a zenét, akkor belefütyörészni ugyan nem szoktam, de egy kissé rángatózni, a taktust dobolni, a leget pucolni, azt igen, azt szoktam. Ha valaki beszél, cukorkászacskóval zörög, az nagyon zavar, de gondolom, nem csak engem. Gondolom, Böttlicher is dühös volt, ha versének szavalása közben valaki a székét nyikorgatta. Nem kimenni a teremből ha még nem ért véget darab, az nem nyárspolgári tempó, hanem jómodor kérdése; kimenni, másokat zavarni, az bunkóság. De hát ha valakinek nincs semmi hallása, vagy van és egy kicsit még kellemesen bizsergeti a fülét akármilyen zene, de számára nincs különbség két Beethoven-mű között, akkor érthető, hogy nevetégesnek tartja a zenebolondok extatikus hadonászását. Én is nevetségesnek tartom azokat, akik kritikátlanul lelkesednek minden modern krikszkrakszfestményért vagy ócskavasból összeforrasztott ronda szoborért, mert nincs szemem az ilyesmihez. De azért csak gúnyolódjon rajtam a költő nyugodtan, ha szellemes, akkor élvezem.