Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bachmann, Ingeborg: A játéknak vége (Das Spiel ist aus Magyar nyelven)

Bachmann, Ingeborg portréja

Vissza a fordító lapjára

Das Spiel ist aus (Német)

Mein lieber Bruder, wann bauen wir uns ein Floss

und fahren den Himmel hinunter?

Mein lieber Bruder, bald ist die Fracht zu gross

und wir gehen unter.

 

Mein lieber Bruder, wir zeichnen aufs Papier

viele Länder und Schienen.

Gib acht, vor den schwarzen Linien hier

fliegst du hoch mit den Minen.

 

Mein lieber Bruder, dann will ich an den Pfahl

gebunden sein und schreien.

Doch du reitest schon aus dem Totental

und wir fliehen zu zweien.

 

Wach im Zigeunerlager und wach im Wüstenzelt,

es rinnt uns der Sand aus den Haaren,

dein und mein Alter und das Alter der Welt

misst man nicht mit den Jahren.

 

Lass dich von listigen Raben, von klebriger Spinnenhand

und der Feder im Strauch nicht betrügen,

iss und trink auch nicht im Schlaraffenland,

es schäumt Schein in den Pfannen und Krügen.

 

Nur wer an der goldenen Brücke für die Karfunkelfee

das Wort noch weiss, hat gewonnen.

Ich muss dir sagen, es ist mit dem letzten Schnee

im Garten zerronnen.

 

Von vielen, vielen Steinen sind unsre Füsse so wund.

Einer heilt. Mit dem wollen wir springen,

bis der Kinderkönig, mit dem Schlüssel

zu seinem Reich im Mund,

uns holt, und wir werden singen:

 

Es ist eine schöne Zeit, wenn der Dattelkern keimt!

Jeder, der fällt, hat Flügel.

Roter Fingerhut ist's, der den Armen das Leichentuch säumt,

und dein Herzblatt sinkt auf mein Siegel.

 

Wir müssen schlafen gehn, Liebster, das Spiel ist aus.

Auf Zehenspitzen. Die weissen Hemden bauschen.

Vater und Mutter sagen, es geistert im Haus,

wenn wir den Atem tauschen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gangway.net/13/gangway13.5.html

A játéknak vége (Magyar)

Édes fivérem, mikor építünk tutajt,

amivel az égen lecsorgunk?

Édes fivérem, rajta a súly túl nagy,

és ez lesz a balsorsunk.


Édes fivérem, a papírra rajzolt

országok, sínek épek.

Vigyázz, fekete vonalak vannak ott,

az aknák széjjeltépnek.


Édes fivérem, legyek odakötözve

cölöphöz, tehetetlen.

Lóról nézz vissza a halálvölgybe,

és meneküljünk ketten.


Vigyáz ránk cigánytábor, sivatag sátora,

hajunkból homok dől, pergő,

korod, az enyém és a világ kora

években nem mérhető.


Ravaszdi varjak, ragadós pók-ujjak, sziporkázó

tollak a bokorban: meg ne tévesszenek,

ne egyél, s igyál, ha int El Dorado,

látszat, mi pezseg, s edényben tetszeleg.


A karbunkulus-tündér aranyhidján át csak az jut,

aki válaszol, jelszóval.

Bevallom, a kertben eltűnt a huncut,

az utolsó hóval.


A sok-sok kőtől lábainknak csupa seb a talpa.

Meggyógyul az egyik. Azon ugrálunk,

míg gyerek-király birodalma kulcsát a szájában

    tartja

dalolunk, ha eljön utánunk:


Ez aztán a szép idő, datolyamag, ha kinő!

Zuhanónak szárnya akad.

Piros gyűszűvirág, szegényeknek

    szemfedő,

rügyed a nyomomra tapad.


Kedvesem, aludjunk, vége a játéknak.

Lábujjhegyen. Légben úszik fehér ingünk.

Apa s anya úgy véli, kísértetek járnak,

ha együtt lélegzünk.

 



FeltöltőTauber Ferenc
Az idézet forrásasaját
Megjelenés ideje

minimap