Bachmann, Ingeborg: Elég az ínyencségekből (Keine Delikatessen Magyar nyelven)

Nichts mehr gefällt mir.

Soll ich

eine Metapher ausstaffieren

mit einer Mandelblüte?

Die Syntax kreuzigen

auf einen Lichteffekt?

Wer wird sich den Schädel zerbrechen

über so überflüssige Dinge -

Ich habe ein Einsehen gelernt

mit den Worten,

die da sind

(für die unterste Klasse)

Hunger                       

          Schande           

                      Tränen  

und                             

                                 Finsternis

Mit dem ungereinigten Schluchzen,

mit der Verzweiflung

(und ich verzweifle noch vor Verzweiflung)

über das viele Elend,

den Krankenstand, die Lebenskosten,

werde ich auskommen.

Ich vernachlässige nicht die Schrift,

sondern mich.

Die anderen wissen sich

weißgott

mit den Worten zu helfen.

Ich bin nicht mein Assistent.

Soll ich

einen Gedanken gefangennehmen,

abführen in eine erleuchtete Satzzelle?

Aug und Ohr verköstigen

mit Worthappen erster Güte?

erforschen die Libido eines Vokals,

ermitteln die Liebhaberwerte unserer Konsonanten?

Muß ich

mit dem verhagelten Kopf,

mit dem Schreibkrampf in dieser Hand,

unter dreihundertnächtigem Druck

einreißen das Papier,

wegfegen die angezettelten Wortopern,

vernichtend so: ich du und er sie es

wir ihr?

(Soll doch. Sollen die andern.)

Mein Teil, es soll verloren gehen.

Már semmi se tetszik.

Szóképet,

mondd, minek öltöztessek

mandulavirágba?

mondattant minek

feszítsek fényhatásra?

Fejét ugyan ki törné

ily fölösleges holmin –

Szavaktól tanultam

belátást,

úgy mint

(a legalsó osztálynak)

éhség

     szégyen

           könnyek

és

               sötétség.

Megtisztítatlan zokogással,

a sok-sok nyomor,

táppénz, létfenntartás miatti

(engem már-már kétségbe ejtő)

kétségbeeséssel

majd csak boldogulok.

El nem az írást hanyagolom,

hanem magam.

A többiek tudjisten,

mi módon

segítnek magukon szavakkal.

Én nem vagyok magam segédje.

Ejtsek tán

foglyul egy gondolatot,

vezessem világos mondatzárkába?

Kényeztessek szemet-fület

minőségi szófalatokkal?

kutassam magánhangzók libidóját,

számfejtsem mássalhangzóink szerelmi értékét?

Nem kell-e

jégverte fejjel,

írásgörccsel kezemben

háromszázéji nyomásra

szaggatnom papírlapot,

félresöpörni cédulás szóoperákat,

kioltva így, ami én, te és ő,

mi, ti?

(Felőlem. Tegyék csak mások.)

A rész, mi enyém: hadd vesszen el.