Ball, Hugo: Der Schizophrene

Ein Opfer der Zerstückung, ganz besessen
Bin ich - wie nennt ihr′s doch? - ein Schizophrene.
Ihr wollt, daß ich verschwinde von der Szene,
Um euren eigenen Anblick zu vergessen.

Ich aber werde eure Worte pressen
In des Sonettes dunkle Kantilene.
Es haben meine ätzenden Arsene
Das Blut euch bis zum Herzen schon durchmessen.

Des Tages Licht und der Gewohnheit Dauer
Behüten euch mit einer sichern Mauer
Vor meinem Aberwitz und grellem Wahne.

Doch plötzlich überfällt auch euch die Trauer.
Es rüttelt euch ein unterirdischer Schauer
Und ihr zergeht im Schwunge meiner Fahne.

Bomlott vagyok, szét darabokra estem –
Hogy’ is mondjátok? – tudathasadásba.
A fajzatotok szívesen elásna,
Hogy képem önképetek ne lehessen..

De szavatokat, azt kell, azt, kilesnem:
Nyelje el szonett komor kántálása.
Arzénomtól a szívetek kivásva,
Véretek járja, nem lassan se resten.

A megszokás, a köznapok sugára
Megvéd titeket, megvéd fala, vára,
Tébolyom rácsait hiába rázom.

De annak hirtelen gyász lesz az ára,
Agyatok földmélye rengése rázza,
Szétkerget titeteket majd lengő zászlóm.