Benn, Gottfried: Mondatszerkezet (Satzbau Magyar nyelven)

Alle haben den Himmel, die Liebe und das Grab,
damit wollen wir uns nicht befassen,
das ist für den Kulturkreis besprochen und durchgearbeitet.
Was aber neu ist, ist die Frage nach dem Satzbau
Und die ist dringend:
Warum drücken wir etwas aus?

Warum reimen wir oder zeichnen ein Mädchen,
direkt oder als Spiegelbild
oder stricheln auf eine Handbreit Büttenpapier
unzählige Pflanzen, Baumkronen, Mauern,
letztere als dicke Raupen mit Schildkrötenkopf
sich unheimlich niedrig hinziehend
in bestimmter Anordnung?

Überwältigend unbeantwortbar!
Honoraussicht ist es nicht,
viele verhungern darüber. Nein,
es ist ein Antrieb in der Hand,
ferngesteuert, eine Gehirnlage,
vielleicht ein verspäteter Heilbringer oder Totemtier,
auf Kosten des Inhalts ein formaler Priapismus,
er wird vorübergehen,
aber heute ist der Satzbau
das Primäre.
„Die wenigen, die was davon erkannt“ (Goethe)
wovon eigentlich?
Ich nehme an: vom Satzbau.

A menny, a szerelem, a sír mindenkié,
ezekről nincs mit mondanunk.
Kultúrkörökben meghányták-vetették valamennyit.
A mondatszerkezet kérdése azonban új
és fontos is:
mi kényszerít az alkotásra?
Mivégre rímelünk?
Mivégre rajzolunk le egy leányt
vagy annak tükörképét,
mivégre pingálunk tenyérnyi merített papírra
növényt, fakoronát, falat,
ez utóbbit kövér hernyóra emlékeztető alakban,
teknősbékafejjel és rém alacsonyra nyújtva 
egy bizonyos irányban?

Lenyűgözően rejtélyes a kérdés!
Nem pénzért tesszük, hisz sokunknak
felkopik az álla. Nem!
Távirányított ösztöne ez a kéznek, elmeállapot,
talán megkésett Üdvözítő vagy totemállat,
formai priapizmus, rovására a tartalomnak,
és egyszer majd elmúlik,
de ma a mondatszerkezet
a legfőbb.
"A kevesek, akik valamit felfognak belőle" – (Goethe)
hogy voltaképp miből?
Úgy vélem: a mondatszerkezetből.