Benn, Gottfried: Kétségbeesés (Verzweiflung Magyar nyelven)

I
Was du in Drogerien sprachst
beim Einkauf von Mitteln
oder mit deinem Schneider
außerhalb des Maßgeschäftlichen -
was für ein Nonsens diese Gesprächsfetzen,
warst du da etwa drin?

Morgens - noch etwas erschöpft
von den Aufstehmanipulationen -
leicht hingeplappert, um nicht gleich wieder
hinauszugehn,
dies und jenes, Zeitgeschichtliches,
Grundsätzliches, alles durcheinander -
Grundsätzliches ist übrigens gut!
Wo sitzt das denn bei dir? Im Magen? Wie lange?
Was ist das überhaupt? Triebfonds, Hoffnungszement, Wirtschaftskalkül -
jedenfalls etwas ungemein Prekäres!

Alles zusammengerechnet
aus Morgen- und Tagesstunden
in Zivil und Uniform
erbricht sich rückblickend vor Überflüssigkeit,
toten Lauten, Hohlechos
und Überhaupt-mit-nichts-Zusammensein -
oder beginnt hier die menschliche Gemeinschaft?

II
Alle die Verschlagenheiten,
das Grinsen ins Gesicht von jemandem,
den du dir erhalten willst,
aber auch nicht die Wahrheit über dich sagen,
nicht fühlen lassen das Rohe, das Schielen, den Verrat,
vor allem, weil du selber gar nicht weißt,
was Schielen und Verrat eigentlich ist,
dies ganze Gewebe aus List, Unzucht und Halbtränen -

Kürten seinerzeit in Düsseldorf -
von sieben bis neun abends Lustmörder,
im übrigen Kegelbruder und Familienvater
war das nicht vollsinnig
und der Pithekanthropus erectus?

Kulturkreise hinten und vorn,
Morgen-, Mittag- und Abendländer,
Höhlenzeichnungen, dicke Madonnen,
Hermaphroditengeschlinge,
Sodomiterei als Rasensport -
alles hin und her und keiner sinnt es
bis zu den Göttern,
bis zu Ende.

Lächle, nimm duftende Seife,
eh du zu der Geliebten eilst
und vorm Rasieren einfetten,
das schönt die Haut.

III
Sprich zu dir selbst, dann sprichst du zu den Dingen
und von den Dingen, die so bitter sind,
ein anderes Gespräch wird nie gelingen,
den Tod trägt beides, beides endet blind.

Hier singt der Osten und hier trinkt der Westen,
aus offenen Früchten rinnt es und vom Schaft
der Palmen, Gummibäume und in Resten
träuft auch die Orchidee den Seltsamsaft.

Du überall, du allem nochmals offen,
die letzte Stunde und du steigst und steigst,
dann noch ein Lied, und wunderbar getroffen
sinkst du hinüber, weißt das Sein und schweigst.

I
Amiről bevásárlás közben beszéltél
a drogériákban
vagy a szabóddal
túl a mértékvételen -
micsoda nonszensz ezek a beszélgetésfoszlányok,
vagy ott voltál bennük talán?

Reggelenként - kissé kimerülten még
a felkelés körüli manipulációktól -
könnyedén odavetve, hogy ne kelljen elindulni rögtön,
ez meg az, kortörténet,
alapkérdések, minden összevissza -
alapkérdések, ez aztán igen!
Hol lakik benned mindez? A gyomrodban? Mióta?
És mi ez egyáltalán? Ősztönalap, reménycement, gazdasági számítás -
módfelett kétes mindenesetre!

Ősszegezve mindent,
reggeli és nappali órákat
civilben és uniformisban
okádik az egész visszatekintve önnön feleslegességére,
holt hangokra, ürességtől kongó visszhangokra
és mert semmi köze nincsen semmihez -
vagy ez volna az emberi közösség kezdete?

II
Az összes alattomosság,
az arcába vigyorogni valakinek,
akit nem akarsz elveszíteni,
anélkül, hogy megmondanád magadról az igazat,
eltitkolni a durvaságot, a sandaságot, az árulást,
mindenekelőtt, mert magad sem tudod,
mi is voltaképp a sandaság, az árulás,
a ravaszkodásnak, erkölcstelenségnek és krokodilkönnyeknek ez az egész szövevénye. -

Kürten - annak idején Düsseldorfban -
este 7-től 9-ig kéjgyilkos,
egyébként tekeklub-tag és családapa -
nem ez volt-e az épelméjűség
és a pithecantropus erectus?

Kultúrkörök elöl és hátul,
országok keleten, délen és napnyugaton,
barlangrajzok, kövér madonnák,
hermafrodita-gubancok,
szodómia mint versenysport -
oda-vissza az egész és nincs senki,
aki végiggondolná,
egész az istenekig.

Mosolyogj, fogd az illatos szappant,
mielőtt szerelmesedhez sietsz
és a borotválkozás előtti krém
kíméli az arcbőrt.

III
Beszélj magadhoz, úgy - oly keserűek -
a dolgokhoz s a dolgokról beszélsz,
nincs más beszéd, amely még sikerülhet,
halált hord mindkettő, s vakságba vész.

Nyugat iszik, Kelet mutatja kedvét
dallal, nyitott gyümölcs és gumifa,
pálmák törzse szivárogtatja nedvét,
cseppenti romjából orchidea.

Te mindenütt, te mindennek kitárva,
végső órád magasba így dobott,
egy dal csupán, s pályád a hallgatásba
hanyatlik, ím, a létet már tudod.