Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bienek, Horst: Az első polka (részlet) (Die erste Polka (detail) Magyar nyelven)

Bienek, Horst portréja
anonim portréja

Vissza a fordító lapjára

Die erste Polka (detail) (Német)

Valeska war in einer kleinen Stadt an den Ufern eines Flusses aufgewachsen, in deren östlichem Teil polnisch gesprochen wurde, über den Fluss hinweg auf der westlichen Seite, wo sie zu Hause war, hauptsächlich deutsch, jenes breite, die Konsonanten rollende und die Lippen nach unten ziehende Deutsch, das mit vielen polnischen Wörtern durchsetzt war, aber sich nach dem deutschen Satzbau richtete, worauf man gerade in ihrer Familie stolz war, denn die meisten Leute dieser Gegend balancierten ihre Sätze halb in der deutschen, halb in der polnischen Syntax, und denen gegenüber fühlten sie eine gewisse Überlegenheit, die sie freilich nicht hervorkehrten - denn der Vater, als Tuchhändler, war auf sie als Kunden angewiesen -, oder jedenfalls nur ganz selten, bei besonderen Gelegenheiten, in amtlichen Gesprächen, bei Behörden etwa oder am Sedanstag1, oder wenn Besuch aus dem Reich da war. Dann spitzten sie ihren Mund, befeuchteten ununterbrochen die Lippen, aus Nervosität: später würde man die Kinder für ein oder zwei Jahre nach Breslau schicken oder nach Berlin, und dort würden sie schon ihre falschen Betonungen verlieren.

In der Schule wurde der Unterricht deutsch abgehalten, aber wenn ein Schüler auf die Fragen eines Lehrers polnisch antwortete, so wurde das ohne Aufhebens akzeptiert, die Lehrer waren mit der eigenen Sprache ebensogut vertraut wie mit der andern, und der Hauptlehrer Grabowski war es, der immer sagte: Mir ist es wschistko jedno2, ob ihr ein polska ksiazka3 oder ein deutsches Buch lest, Hauptsache dzieci4 ist es, dass ihr überhaupt lest.

Aber nach 1900 wurde das anders, da kamen strengere Vorschriften aus Berlin, und als sogar der Religionsunterricht nicht mehr in polnisch abgehalten werden durfte, gab es in Posen Schülerstreiks, und auch in ihrer Stadt waren die Kinder von rein polnischen Eltern wochenlang nicht mehr in die Schule gegangen.

In der Kirche wurde mehr polnisch als deutsch gesprochen, das hing auch von der Zusammensetzung der Gläubigen ab, die da gekommen waren, der Pfarrer Starczewski übersah das mit einem Blick, wenn er aus der Sakristei in seine kleine Kirche eintrat, und richtete sich danach. Angehalten von den Behörden, deutsch zu predigen, tat er es auch, aber wenn er etwa die Seelenmesse ansagte für die verstorbene Franziska Kandrzyn, die sieben Kinder zurückgelassen hatte und einen Trinker, der sich als Vater dieser armen Würmer bezeichnete, den sie aber schon einige Jahre vorher aus dem Haus geworfen hatte, so spulte er das zuerst rasch auf deutsch herunter, und die Oberkörper der Beter schwankten in den Bänken hin und her, müde und erschöpft von der schweren Tagesarbeit auf dem Gut oder in der Kohlengrube; sagte er es jedoch etwas langsamer auf polnisch, dann hoben sie ihre Köpfe und hörten genauer hin Swieta Maria5 seufzten sie und sahen sich dabei an, ein Jahr ist es schon her, dass die Franziska weggegangen ist.

Und im März oder April, bei den Kreuzwegandachten, rutschte die Gemeinde von einer Kreuzwegstation zur andern, und wenn der Pfarrer Starczewski vor der neunten Station mit seiner schönen, die ganze Kirche ausfüllenden Bassstimme sang: Und Jesus fällt zum dritten Male unter dem Kreuze, dann beteten die Frauen vor sich her: Wir bitten dich, erhöre uns o Herr, die einen deutsch, die andern polnisch, keiner störte sich daran, nicht einmal der Sprechrhythmus veränderte sich dabei. Jene, die nicht Polnisch konnten, waren meistens Beamte, die aus dem Reich hierher versetzt waren, die waren sowieso protestantisch, und dort in der Luther-Kirche waren sie ganz unter sich...

So kam es, dass Valeska Wondraczek das Alphabet zuerst deutsch, das Vaterunser zuerst polnisch gelernt hatte, und auch heute noch geschah es, dass ihr das Mariengebet auf polnisch leichter von den Lippen ging, und ihre Gottanrufungen konnte sie sich in einer anderen Sprache gar nicht vorstellen: moj ty Boze kochany...6

Bis zum Ende des Krieges war das Zusammenleben der beiden Bevölkerungsgruppen ziemlich friedlich gewesen, es gab gelegentlich Spannungen nach der Preußischen Verordnung über Religionsunterricht etwa, oder nach Wahlversammlungen von Korfanty oder nach Kundgebungen der Hakatisten, aber es gab kaum Feindseligkeiten.

Valeskas Vater war Tuchhändler, und wenn sein Laden auch auf der westlichen Seite war, so kamen doch zahlreiche Leute von drüben zu ihm, um etwas Besonderes zu kaufen, englischen Tweed oder französische Seidenwaren, Brüsseler Spitzen oder tschechische Kammgarne. Velours, Chenilles, Chintze, Cretonnes, Stores oder Voiles. Im Laden sprach er Polnisch genauso fließend wie Deutsch, ja er konnte, wenn mehrere Kunden da waren, ganz rasch, inmitten eines Satzes, von der einen Sprache in die andere fallen. Valeska hatte das immer bewundert, wie er mit seinen Kunden und vor allem mit seinen Kundinnen umging, sie besuchte ihn manchmal zusammen mit ihrem Bruder, sie setzen sich dann still neben den großen ovalen Spiegel auf eine Ritsche und rührten sich nicht [...].

Nie hatte sich jemand daran gestört, wenn der Vater das Geld etwa in polnisch auszählte, raz, dwa, trey, cztery, oder in deutsch, auch wenn er das einem Wschodniok7 auf deutsch und einem Ostler auf polnisch sagte. Im Grunde war es nie ganz sicher herauszukriegen, wer von seinen Kunden nun Deutscher war und wer Pole, und als nach der Abstimmung und dem dritten Aufstand die ganze Stadt zum neuen polnischen Staatsgebiet gehörte, zogen mit den Wondraczeks auch Familien mit, in denen ausschließlich wasserpolnisch gesprochen wurde, nur die Jüngeren radebrechten deutsch in den Flüchtlingsbaracken von Gleiwitz.

 

1 im Kaiserreich mit nationalistischem und militärischem Gepränge begangener Gedenktag an die Kapitulation der frz. Hauptarmee vor Sedan am 2.9.1870

2 "alles ist gleich"

3 "polnisches Buch"

4 "Kinder"

5 "Heilige Maria"

6 "du mein geliebter Gott"

7 entspricht dem deutschen Wort "Ostler"



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://192.68.214.70/blz/web

Az első polka (részlet) (Magyar)

Valeska egy kisvárosban nőtt fel, egy folyó mentén, amelynek keleti partján lengyelül beszéltek, nyugati partján jórészt németül. Azt az elnyújtott, a mássalhangzókat pörgető, az ajkat lefelé húzó németet beszélték, amely sűrűn meg volt tűzdelve lengyel kifejezésekkel, de a német mondatszerkesztést követte. Erre Valeska családjában különösen büszkék voltak, mivel a legtöbb környékbeli ember beszédében a mondatok a német és a lengyel szintaxis között egyensúlyoztak, velük szemben tehát bizonyos fölényt éreztek, amit persze nem mutattak ki – hiszen Valeska apja textilkereskedőként rá volt utalva a kuncsaftjaira –, vagy legalábbis nagyon ritkán, csak különleges alkalmakkor, hivatalos beszélgetések során, Sedan napján, vagy amikor a Birodalomból érkeztek látogatók. Olyankor összeszorították a szájukat, állandóan megnedvesítették az ajkukat, idegességből, meg hogy a komolyan pörgetett r-eket gördülékenyebben ejtsék. És egyáltalán, csak a legszükségesebbekre szorítkoztak. Később majd elküldik a gyerekeket egy-két évre Breslauba vagy Berlinbe. Ott majd megszabadulnak a rossz hangsúlyaiktól.

Az iskolában németül folyt a tanítás, de ha valamelyik nebuló lengyelül felelt egy tanár kérdéseire, azt szó nélkül elfogadták, a tanárok ugyanolyan otthonosak voltak az egyik nyelvben, mint a másikban, és Grabowski tanfelügyelő úr azt szokta volt mondani: Nekem wszystko jedno, hogy ksiazka vagy deutsches Buch, amit olvastok, az a fontos dzieci, hogy egyáltalán könyvet vegyetek a kezetekbe.

De ez 1900 után megváltozott, szigorúbb rendelkezések jöttek Berlinből, és amikor aztán már a hitoktatást sem volt szabad lengyelül tartani, Posenban diáksztrájkokra került sor, és Valeska városában sem jártak a tiszta lengyel szülők gyerekei hetekig iskolába.

A templomban inkább beszéltek lengyelül, mint németül, az összegyűlt hívek összetételétől függően, Starezewski tisztelendő ezt egyetlen pillantással fölmérte, amint a sekrestyéből belépett a maga kis templomába, és ehhez igazodott. A hatóságok igényeinek eleget téve németül prédikált, de amikor például az elhalálozott Franciska Kandzyn lelki üdvéért tartott gyászmisét, aki hét gyermeket hagyott hátra és egy szeszkazánt, aki a kis szerencsétlenek apjának mondta magát, de akinek az asszony már néhány évvel azelőtt kitette a szűrét, akkor a tisztelendő először ledarálta az egész szöveget németül, az imádkozók felsőteste ide-oda ringatózott a padokban, fáradtan és kimerülten az uradalomban vagy a szénbányában végzett egész napi nehéz munkától, amint azonban ugyanezt valamivel lassabban és lengyelül kezdte mondani, fölemelték a fejüket, jobban odafigyeltek rá, Swièta Maria – sóhajtottak egymásra nézve –, már egy éve, hogy elment a szegény Franciska.

És márciusban vagy áprilisban a körmeneteknél az egyházközség egyik stációtól a másikig haladt, és amikor Starczewski tisztelendő a 9. stáció előtt az egész templomot betöltő szép basszushangján azt énekelte: „és Jézus harmadszor esik el a kereszttel”, akkor az asszonyok azt imádkozták maguk elé: „Kérünk, Urunk, hallgass meg minket”, ki németül, ki lengyelül, egyikük se zavartatta magát, még a beszéd ritmusa se változott meg közben. Akik nem tudtak lengyelül, jórészt a birodalomból idehelyezett hivatalnokok, amúgy is protestánsok voltak, odaát a lutheránus templomban egészen maguk között lehettek...

Így történt, hogy Valeska Wondraczek az ábécét először németül, a Miatyánkot először lengyelül tanulta meg, és később is előfordult, hogy az Üdvözlégyet önkéntelenül is lengyelül kezdte mondani, nap mint nap Istenhez fohászkodni nem is volna képes másként, mint hogy mój ty Boze kochany...

Az első háború végéig a két népcsoport együttélése elég békésen alakult. Voltak alkalmi feszültségek, mint a hitoktatásra vonatkozó porosz rendelet után, a Lengyelországhoz való önkéntes csatlakozást szorgalmazó Korfanty választási gyűlései után, vagy a hakatisták nyilatkozatait követően, de ellenségeskedésre nemigen került sor.

Valeska apja textilkereskedő volt, és bár a boltja a nyugati oldalon volt, mégis sokan jártak hozzá odaátról is valami különlegességet vásárolni, angol tweedet vagy francia selyemárut, brüsszeli csipkét vagy cseh kamgarnt, velúrt, zseníliát, szatént, kartont, taftot vagy bársonyt. A boltban éppolyan folyékonyan beszélt lengyelül, mint németül, sőt, ha több vevő volt bent egyszerre, bámulatos gyorsasággal volt képes egy mondat közepén is átváltani egyik nyelvről a másikra. Valeska mindig csodálta, ahogy a vevőkkel, kivált a női kuncsaftokkal bánni tudott, sokszor bement hozzá a bátyjával együtt, ilyenkor csöndesen leültek a nagy ovális tükör mellé egy puffra, és meg se mozdultak. Nem mintha az apjuk megtiltotta volna, hanem mert olyan izgatónak találták, ahogy az emberek bejöttek, a fiókokban turkáltak, ide-odahengergették a vég vásznakat, a dobozokban és skatulyákban keresgéltek, s eközben nem mulasztották el, a hölgyek semmiképpen, hogy újra meg újra belepillantsanak a tükörbe – s mindezalatt egész szózuhatagot bocsássanak ki magukból, azután meg távoztak, nemegyszer anélkül, hogy vásároltak volna bármit is. Ilyenkor a gyerekeknek és szótlan, érzéseit ki nem nyilvánító apjuknak félóra hosszat kellett pakolászni, mire a dolgok megint rendesen a helyükre kerültek.

Senkit sem zavart, hogy az apjuk a pénzt lengyelül számolja ki, raz, dwa, trzy, cztery, vagy németül, még ha egy wschodniaknak számolt is németül és egy Ostlernek lengyelül. Alapjában véve sosem lehetett egész biztosra kideríteni, hogy a vevők közül melyik volt végül is német és melyik volt lengyel. Amikor aztán a népszavazás és a harmadik felkelés után az egész város az új lengyel állam területéhez kezdett tartozni, a Wondraczekekkel együtt olyan családok is elköltöztek, amelyekben kizárólag a lengyelt beszélték folyékonyan, csak a fiatalabbak törték a németet a gleiwitzi menekültbarakkokban.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.c3.hu/scripta

minimap