Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bobrowski, Johannes: Viharjelek (Wetterzeichnen Magyar nyelven)

Bobrowski, Johannes portréja
Hajnal Gábor portréja

Vissza a fordító lapjára

Wetterzeichnen (Német)

Mit dem Fluß hinab,
dem Wiesenfluß
und den wilden Gerüchen
der Wälder, redend
laut mit dem Sommerlicht
 
und den Vögeln
gegen den Abend, im Dunkel
den Fledermäusen - im Winkelflug
fuhren sie auf und hinab
um eine Scheuer mit kleinen
Drachenflügeln - redend
kam ich hierher, hier bin ich,
 
auf dem Sandberg, ins trockne Moos
setz ich den Fuß, den breiten
Himmel hab ich getragen,
die atmenden Lüfte, ich schwanke,
es ist ein Rauschen, ich hör
in der dröhnenden Finsternis,
 
hör auf den Fluß, er lag
über dem Sand, die Hände
führte der Wind ihm,
der Sommer kam
mit Ermattungen, mit
Blut in den Augen, zuckenden
Schläfen, den Mund voll Rost,
meinem Fluß, der den Feuern
geht im Schatten der Fische,
im Schatten des Schilfs entgegen,
im Schatten der Bäume -
 
Flamme, flieg, die Küsten
fahren einwärts ins Land,
lautlos, wehend von Dünen,
um das verlassene Meer
sinken die Steine - Feuer,
leg in den Sturm die Schwingen
wie Rauch, er trägt vor den Wettern
dich, vor der rasenden Stille,
 
eh die Himmel brechen,
die siedenden Wetter, zerbrochen
die Lüfte dann, auf dem Sand
reglos der Fluß
 
und der Hügel getroffen,
ich halt einen Baum, ich red noch:
Wir sahen kommen die Zeichen
und schwinden, her durch die Stille
zwei Federn fielen herab.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.balticsealibrary.info

Viharjelek (Magyar)

A folyón, a réti
folyón lefelé,
s az erdők vad
illataival hangosan
szót váltva, meg a nyári fénnyel,
 
és a madarakkal
alkonyattájt, a sötétben,
a denevérekkel beszélgetve - szögben
cikáztak le-föl egy
csűr körül kicsi
sárkányszárnyaikkal -
idejöttem, itt vagyok,
 
a homokkőhegyen, száraz mohában
lépked a lábam, a tágas
eget hordtam én,
a lélegző levegőt, támolygok,
zúgás hangzik, hallom
a dörgő sötétben,
 
hallom a folyót, ott feküdt
a homokon, a szél
vezette kezét,
jött a nyár
bágyadásokkal, vérbe
borult a szem, a halánték
lüktetett, a száj csupa rozsda,
de kézenfogta a nyár folyómat, mely
a tüzek felé tart a halak árnyékában,
szembe a nád árnyékával,
a fák árnyékában -
 
Láng, repülj, a tengerpart
befelé fut a tájba,
némán, homok kavarog a dűnán,
az elhagyott tenger körül
elsüllyednek a kövek - tűz,
tárj füst-szárnyat a viharba,
elvisz a förgeteg elől,
az őrjöngő csend elől,
 
mielőtt leszakad az ég,
a sistergő vihar, s megtörik
a lég, a homokon
moccanatlan a folyó
 
s lecsap a dombra a villám,
megfogódzom egy fába s még megszólalok:
Láttuk a jeleket, ahogy közeledtek
és ahogy eltűntek, itt meg a csöndön át
két madártoll hullt le a földre.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. G.

minimap