Bone, Heinrich: A versek és az értelmezésük (Der Lieder Deutung Magyar nyelven)

Unbedeutsam soll es klingen,
Die Bedeutung bringt das Herz;
Laßt mich buntverwoben singen
Lieb' und Lust und Leid und Schmerz.

Nicht aus ungemeiner Quelle
Sprudelt meiner Lieder Lauf;
Jede Zeit und jede Stelle
Regt sie mir im Herzen auf.

Darum muß man mich nicht fragen,
Was ich eigentlich gewollt;
Wer nicht kennt geheimes Sagen,
Dem hab' ich kein Lied gezollt.

Jelentékenyen ne szóljak,
Hoz majd jelentést a szív;
Színes szövevényt daloljak,
Mit vágy, kéj és kín vetít.

Nem rendkívüli a forrás
Amelyből versem fakad;
Bármi helyet, bármi kort láss,
Minden új izgalmat ad.

Ne is faggassanak itt-ott,
Mit akartam mondani;
Aki nem érti a titkot,
Nincs annak szóm, verstani.
   
   
   
Első pillantásra pusztán afféle romantikus sztereotípia a vers: hogy csak az érzelem így meg úgy, hogy csak a szív meg a lélek, nem az agy. Volt olyan irodalomelmélet is a XIX. században,amely szerint a költészet csupa „ó“ meg „ah“, meg „jaj“, és semmi egyéb. A romantika előtti versekre ez nyilvánvalóan nem áll, nem igaz; a modern versek túlnyomó többségére nézve sem igaz, és a legérzelmesebb romantikus versek kijelentései is lefordíthatók diskurzív prózára, még ha csak tökéletlenül és fafejűen is. Csak a dadaista meg a szürrealista versek nem fordíthatók le, de azokban nincsen érzelem se; szerzőnk nem is ilyen versekre gondolt. De abban, hogy „Hoz (azaz talál) majd jelentést a szív“, az eredetiben szó szerint: „A jelentést majd odaviszi a szív“, abban van valami: ha a versnek nincs „mondanivalója“, ha a költő „nem akart is mondani“ semmit, azt a mondanivalót bele lehet vetíteni („belemagyarázni“) a versbe, olykor még annak az ellenkezőjét is, amit esetleg mégis akart mondani. Kár, hogy Freud nem pszichoanalizált ki ilyen akaratlan „elszólásokat“ versekből is; olykor lehetne. Igaz, hogy a Freudra jellemző csavaroseszű interpretációkat nem a szív csinálja, hanem az agytekervények, de gondolhatjuk azt is, hogy a szív = a tudatalatti, és az közöl az olvasóval ezt-azt, amire a költő nem is gondolt. Vagy ha nem is éppen tudatalatti, akkor is mondhat mindenfélét, amit az észnek eszébe se jutott mondani...