Brecht, Bertolt: Nem a líra ideje ez (Schlechte Zeit für Lyrik Magyar nyelven)

Ich weiß doch: nur der Glückliche
Ist beliebt. Seine Stimme
Hört man gern. Sein Gesicht ist schön.

Der verkrüppelte Baum im Hof
Zeigt auf den schlechten Boden, aber
Die Vorübergehenden schimpfen ihn einen Krüppel
Doch mit Recht.

Die grünen Boote und die lustigen Segel des Sundes
Sehe ich nicht. Von allem
Sehe ich nur der Fischer rissiges Garnnetz.
Warum rede ich nur davon
Daß die vierzigjährige Häuslerin gekrümmt geht?
Die Brüste der Mädchen
Sind warm wie ehedem.

In meinem Lied ein Reim
Käme mir fast vor wie Übermut.

In mir streiten sich
Die Begeisterung über den blühenden Apfelbaum
Und das Entsetzen über die Reden des Anstreichers.
Aber nur das zweite
Drängt mich zum Schreibtisch.

Tudom, tudom: csak a szerencsés
Népszerű. Az ő hangját
Hallják szívesen. Az ő arca szép.
 
A csenevész fa az udvaron
Azt jelzi. rossz a talaj, de
A járókelők szidják, hogy
Nyomorék,
És tényleg az.
 
A zöld hajókat és a szoros
Vidám vitorláit
Nem látom. Mindebből
Csak a halász rongyos hálóját
Látom.
Miért csak arról beszélek,
Hogy a negyvenéves háziasszony
Görnyedten megy?
A lányok mellei olyan
Melegek, mint régen.
 
Dalomban egy rím
Szinte féktelen kedvnek tűnik.
 
Vetélkedik bennem
A lelkendezés egy virágzó almafáért
És az iszonyat
A mázoló
Beszéde nyomán.
De csak ez utóbbi
Lök az íróasztalhoz.