Busch, Wilhelm: Der innere Architekt

Wem's in der Unterwelt zu still,
Wer oberhalb erscheinen will,
Der baut sich, je nach seiner Weise,
Ein sichtbarliches Wohngehäuse.
Er ist ein blinder Architekt,
Der selbst nicht weiß, was er bezweckt.
Dennoch verfertigt er genau
Sich kunstvoll seinen Leibesbau.
Und sollte mal was dran passieren,
Kann er's verputzen und verschmieren,
Und ist er etwa gar ein solch
Geschicktes Tierlein wie der Molch,
Dann ist ihm alles einerlei,
Und wär's ein Bein, er macht es neu.
Nur schad, daß, was so froh begründet,
So traurig mit der Zeit verschwindet,
Wie schließlich jeder Bau hienieden,
Sogar die stolzen Pyramiden!

Kinek túl csöndes a pokol,
Ki inkább fölfele hatol,
A maga módján rak magának
Szemrevaló családi házat.
De csak vak építész a tag,
Nem sejti mit s mivégre rak.
Falazgatni ő sose rest,
S nő akkurátusan a test.
Ha olykor ez-az mégse klappol,
Ki lehet azt pucolni abból,
Mer’ az ilyen test, mindegyik,
Épp olyan, mint a csöppnyi gyík:
Egy-egy testrésze elmenő?
Rá se ránt, majd újra kinő.
Csak kár, hogy ez a helyre kezdet
Idővel sajnos odaveszhet,
Mint minden építmény ma is,
Sőt a sok büszke piramis!
   
   
   
A piramisok éppenséggel a maradandóság szuggesztív szimbólumai, hiszen vagy ötezer év óta dacolnak az idővel és a halál lenyűgöző archetypusával: a sivataggal. Talán arra gondol Busch, hogy ötvenezer vagy ötmillió év múlva azok a piramisok is csak eltűnnek majd. Vagy arra, hogy azok az elképesztő kőrakások, amelyekről nem is tudjuk, hogyan voltak képesek felrakni őket 2 és fél tonnás kövekből óriásdaruk nélkül, olyan civilizáció emlékei és jelképei, amely civilizáció évezredekig szinte mozdulatlan és változatlan maradt, az örökkévalóság jegyében állt, és mindezek után mégis csak összeomlott, nem tudván ellenállni a százszor kevésbé „örökkévaló” római hadaknak. (A nemzeti szocializmus „ezeréves” birodalma 12 év leforgása alatt fuccsolt be, a még sokkal örökkébbvalónak és megdönthetetlenebbnek látszott úgynevezett „nemzetközi” szocializmus piramisai mindössze 73 év után omoltak össze mint egy kártyavár, a legcsekélyebb külső támadás nélkül. Érdekes volna tudni, milyen szatírát írt volna ezekről Wilhelm Busch, ha megéri... feltéve, hogy nem lelkesedett volna ő is alávaló módon az egyikért vagy a másikért, mint annyi keleti és még több nyugati költő, író, filozófus, egyetemi tanár és más hasonló szuperzseni és csúcsentellektüel...)