Busch, Wilhelm: Ungenügend

Sei es freundlich, sei es böse,
Meist genügend klar und scharf
Klingt des Mundes Wortgetöse
Für den täglichen Bedarf.

Doch die Höchstgefühle heischen
Ihren ganz besondern Klang;
Dann sagt grunzen oder kreischen
Mehr als Rede und Gesang.

Ha nyájas vagy szitkozódó,
Preciz, világos a nyelv,
Mindig akad neki jó szó,
Hétköznap bízvást kegyeld.

Ám a fennkölt érzelemnek
Nincs, úgy kell koldulnia:
Brummogó stílus, a „kendtek”,
Az szól jól, nem az ima.
   
   
   
Hát ez a mi kis magyar nyelvecskénk tekintetében még sokkal inkább igaz. Ezt annak ellenére ki merem jelenteni, hogy német szókincsem enyhén szólva távolról sem elsöprően gazdag. De ahhoz elég, hogy összehasonlítsam az ismertebb magyar verseket az ismertebb német — és angol, és francia — versekkel. Biztos vagyok benne, hogy ha belevágnának valamiféle statisztikai versszószámolgatásba, kiderülne, hogy a magyar versek (és regények, novellák is) sokkal több szóval élnek, mint amazok, annak ellenére, hogy azokban a nyelvekben „objektíve”, statisztikailag, valószínűleg sokkal több szó található, pl. az angolban állítólag háromszáz vagy négyszázezer, a franciában 100-200 000, a standard németben 75 000, míg a magyarban 60 000 (legalábbis ilyesfajta számú szó került bele a standard értelmező szótárakba). A magyar szókincs mégis összehasonlíthatlanul több érzelmi és hangulati árnyalat kifejezésére képes, mint az ismertem idegen nyelvek, talán még mint az az ugyancsak rendkívül árnyalt, gazdag és színes, „földszagú” cseh nyelv szókincse is. De „fennkölt” és elvont, filozófiai és tudományos dolgok kifejezésében valóban sokkal gazdagabbak, árnyaltabbak és pontosabbak azok a nyugati nyelvek, mint a magyar, alighanem a csehnél is pontosabbak. De Busch szerint minden nyelv, tehát a  a német is, jobban megfelel hétköznapi igényeinknek mint magaröptű ambícióinknak. Ez engem meglep, de hát ő csak sokkal jobban tudja nálam... Ha tudott volna magyarul vagy csehül, az még sokkal jobban megerősítette volna ebben a véleményében.