Celan, Paul: Mennyi csillag (Soviel Gestirne Magyar nyelven)

Soviel Gestirne, die

man uns hinhält. Ich war

als ich dich ansah – wann? -

draußen bei

den andern Welten.

O diese Wege, galaktisch,

o diese Stunde, die uns

die Nächte herüberwog in

die Last unsrer Namen. Es ist,

ich weiß es, nicht wahr,

daß wir lebten, es ging

blind nur ein Atem zwischen

Dort und Nicht-da und Zuweilen,

kometenhaft schwirrte ein Aug

auf Erloschenes zu, in den Schluchten,

da, wo’s verglühte, stand

zitzenprächtig die Zeit,

an der schon empor- und hinab-

und hinwegwuchs, was

ist oder war oder sein wird-,

ich weiß,

ich weiß und du weißt, wir wußten,

wir wußten nicht, wir

waren ja da und nicht dort,

und zuweilen, wenn

nur das Nichts zwischen uns stand, fanden

wir ganz zueinander.

Mennyi csillag, mind

nekünk kínálják. Amikor

néztelek – mikor is? –

kinn voltam

a többi világnál.

Ó, e galaxis-utak,

ó, ez az óra, át-

mérte nevünk súlyába

az éjszakákat. Tudom,

nem igaz, hogy

éltünk, csak egy

lélegzet járt vakon

ott és nem-itt és néha közt,

üstökösként egy szem cikázott

fénye-hunytba, a szakadékban,

ott, hol elizzott,

csecs-ékesen állt az idő,

melyen már fel- s le-

és tovanőtt, ami

van, volt, vagy lesz -

tudom,

tudom és tudod, tudtuk,

nem tudtuk, hiszen

itt voltunk és nem ott,

és néha, mikor

köztünk csak a semmi állt,

egészen egymáshoz találtunk.