Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Chamisso, Adelbert von: Das Schloss Boncourt

Chamisso, Adelbert von portréja

Das Schloss Boncourt (Német)

Ich träum' als Kind mich zurücke,

    Und schütt'le mein greises Haupt;

Wie sucht ihr mich heim, ihr Bilder,

    Die lang' ich vergessen geglaubt?

 

Hoch ragt aus schatt'gen Gehegen

    Ein schimmerndes Schloß hervor,

Ich kenne die Thürme, die Zinnen,

    Die steinerne Brücke, das Thor.

 

Es schauen vom Wappenschilde

    Die Löwen so traulich mich an,

Ich grüße die alten Bekannten,

    Und eile den Burghof hinan.

 

Dort liegt die Sphinx am Brunnen,

    Dort grünt der Feigenbaum,

Dort, hinter diesen Fenstern,

    Verträumt' ich den ersten Traum.

 

Ich tret' in die Burgkapelle

    Und suche des Ahnherrn Grab,

Dort ist's, dort hängt vom pfeiler

    Das alte Gewaffen herab.

 

Noch lesen umflort die Augen

    Die Züge der Inschrift nicht,

Wie hell durch die bunten Scheiben

    Das Licht darüber auch bricht.

 

So stehst du, o Schloß meiner Väter,

    Mir treu und fest in dem Sinn,

Und bist von der Erde verschwunden,

    Der Pflug geht über dich hin.

 

Sei fruchtbar, o theurer Boden,

    Ich segne dich mild und gerührt,

Und segn' ihn zwiefach, wer immer

    Den Pflug nun über dich führt.

 

Ich aber will auf mich raffen,

    Mein Saitenspiel in der Hand,

Die Weiten der Erde durchschweifen,

    Und singen von Land zu Land.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gedichte.eu/kl/chamisso/gedichte/das-schloss-boncourt.php

Boncourt kastélya (Magyar)

Gyermekkorom álma kisért ma,

s én ingatom ősz fejemet;

múlt képe, való-e, hogy élsz még?

Rég holtnak hittelek.

 

Derengve sötét fasorából

egy kastély csillan elém:

bástyák, kapu, tornyok, kőhíd:

ó mindezt ismerem én!

 

Meghitten a címer-oroszlán

köszönt a kapu felett;

üdvözlöm a várbeli népet

s az udvarba sietek.

 

Ott fekszik a szfinx a kútnál,

ott zöldellik fügefám,

ott, túl az ablakon, első

szép álmaim álmodám.

 

Betérek a kápolnába,

ükapám sírját keresem;

itt nyugszik; barnul a rozsda

fölötte a fegyvereken.

 

Káprázik a szem, kibetűzni

még gyönge síriratát,

bár fény ring rajta, beszökve

az ablakok ívein át.

 

Így őríz híven, erősen,

apáim vára, szívem,

noha rég leomolt a falad már,

s eke szánt termeiden.

 

Hozz, drága talaj, dús termést,

s áldás kísérje nyarad,

és kétszer is azt, aki rajtad

ekéje nyomán halad.

 

Míg én a szívemet ajzom,

és lantomat ragadom;

bejárom a messzi világot

és zengem szerte dalom.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap