Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Däubler, Theodor: Zöld Elizium (Grünes Elysium Magyar nyelven)

Däubler, Theodor portréja
Rónay György portréja

Vissza a fordító lapjára

Grünes Elysium (Német)

Die Pflanzen lehren uns der Heiden sanftes Sterben.

Die Leisen reichen ihre Hand, ein Blatt, herüber.

Wie kalt du bist! Du willst um meine Flamme werben?

Verhauch im Grün: auch meine Strahlen werden trüber!

 

Die Toten treffen sich in trommer Bienenstille.

Wie selig bleibt doch jeder Strauch, sich selbst beschieden.

Wie wartet da ein Blatt: - kein Hauch! kein Regungswille! -

Und doch, - ein goldnes Kommen sammelt süßen Frieden.

 

Wie herrlich sterben Menschen hin in ihr Empfinden!

Die Seele mag an Märchenblätter sich ergeben.

Mit Taten müssen wir die Ahnungen umrinden,

Bis die Erfüllungsblüten sich verzückt erheben.

 

Wie einfach alle die Entfaltungen geschehen:

Ich sterbe ja, ich sterbe in mein nahes Wesen!

Wir weilen nicht, da wir bereits vorherbestehen.

Die Zuflucht ist in uns: die Zukunft nie gewesen!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gedichte.eu/ex/daeubler/das-sternenkind/gruenes-elysium.php

Zöld Elizium (Magyar)

A növények szelíd pogány halálra hívnak,

mint kezüket, egy levelüket nyujtva át csak.

Mily hideg vagy! Melegét kéred lángjaimnak?

Hunyj el a zöldben: sugaram is belesápad.

 

A holtak találkoznak jámbor méhe-csendben.

De lám, magában minden cserje boldog és szép!

Hogy vár itt egy levél: – nincs szellő! meg se rebben!

S mégis – arany készülődés vár drága békét.

 

Mily szépen hal az ember egy-egy érzelembe!

A lélek meselevelekbe semmisülne.

Tettekből kell kérget vonnunk a sejtelemre,

míg a teljesség föl nem sarjad lelkesülve.

 

Milyen egyszerű minden kibontakozásunk!

Meghalunk, s holtunkkal egy szomszéd lénybe térünk.

Létünk elébe élünk, hát nincs maradásunk.

A jövő sosem volt: bennünk van menedékünk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap