Ha nem vón’ seprő,
Nem lenne tiszta bor.
Köznép nélkül se volna
Nemesség, tiszta sor.
Ha tökfej nem akadna,,
Okos lehetne más? —
Igazságot mi kelt fel?
Csalás és ámitás.
Amikor lefordítottam ezt a kis versikét, nem vettem észre, hogy tulajdonképpen az első és a harmadik sorok között is van „rímintenció”, pedig a Narrheit (ostobaság) és Wahrheit (igazság) nyilvánvalóan rímel. De „Hefe” és „Plebejer” csak asszonánc. A német műköltészetben a rím kötelezően tiszta rím, az utolsó hangsúlyos szótag magáhangzójától kezdve minden egyes hangnak pontosan meg kell ismétlődnie; az asszonánc nagyon ritka, marginális jelenség. A német népköltészetben van asszonánc, de az sem olyan, mint a magyar asszonánc, mert a magyar asszonáncban a mássalhangzóknak is van szerepük (valamelyest hasonlítaniuk kell), hanem mint az úgynevezett spanyol asszonánc: kizárólag a magánhangók azonossága szükséges. Az én magyar fülemben „Hefe” és „Plebejer” nem hangzott rímnek, még asszonáncnak sem. Átlag német versben irreleváns volna az, hogy a „Hefe” és a „Plebejer” magánhangzói azonosak; de ebben a népdalszerű versben nem irreleváns.
Ilyen egyszerű kis versike esetében teljesen mindegy, milyen ritmusképletet követ, a lényeg az, hogy a bölcselkedés — itt az, hogy minden csak az ellentétének, tagadásának köszönhetően az, ami — verssé, ritmikussá legyen faragva, mindegy, milyen verssé. Sokszor komoly versben sem olyan borzasztóan fontos ez. De Magyarországon mégis szinte kötelező a ritmus- és a rímképlet követése, és ez nem is olyan nehéz; nem kell emiatt túl sokszor feláldozni fontosabb tulajdonságait az eredeti versnek. Íme A-B-A-B rímképlettel:
Ha nem vón’ seprő,
Nem lenne tiszta bor.
Köznép nélkül se nevel föld
Nemest, ez tiszta sor.
Ha tökfej nem akadna,
Okos lehetne más? —
Igazságot mi ad ma?
Csalás és ámitás.
„Seprő — nevel föld” olykor elfogadható, de nem számít jó rímnek magyar versben. Kérdés, helyes-e átmenteni olyasmit is a fordításban, ami magyarul csikorog, rosszul hangzik. Bizonyos esetekben indokolt lehet ez (a fenti nem ilyen eset). A másik véglet az, hogy az eredeti versektől inspirálva de tőlük nem nagyon zavartatva jó, élvezhető, nem-fordításízű magyar verseket írunk. Éppen ezt tette Faludy György Villonnal — és sokan felháborodtak rajta, ki sem akarták adni őket...