Bemerítenek bennünket
és özönvízzel megmosnak
átitatnak bennünket
a szívünkig
A vágy a táj után
a könnyek határán innen
mit sem ér
a vágy a virágzó tavaszt megtartani
a vágy hogy megőriztessünk
mit sem ér
Csak a fohász ér valamit
hogy napkeltekor a galamb
elhozza az olajfa ágát
hogy a gyümölcs olyan színes legyen, mint a virág
hogy a rózsa szirmai a földön
fénylő koronát alkossanak
és hogy az árvízből
az oroszlán barlangjából a tüzes kemencéből
egyre sebzettebben és egyre sértetlenebbül
mindig újra
önmagunkhoz
elbocsáttassunk.