Ehrenstein, Albert: Julianus* (Julian Magyar nyelven)

Sonne, goldener Diskos des Titanen Helios!

Helios, der du, knietief watend im grauen Weltall,

Schleuderst die goldene Scheibe!

Kletterte ich nicht an des Gebets Mastbaum

Nach fernem Himmel,

Weinte ich nicht, und waren die Tränen

Dir nicht gehorsam?

Opfernd vergoß ich mein Blut,

Den trostlosen, rotschluchzenden Mohn.

Licht: betend starrt' ich dich an.

Bis im gelben Sonnengespinst die Augen starben.

Nun entsinkt nicht silberner Punkt,

Zitterlicht keines Sternes der Nacht.

Aus zermorschtem, wipfellosem, erdarmem Stamm

Streckt mich ein Ast

Auf verfaulter, taufrierender Rinde :

Des kahlen Holzes letztes, herbstverlorenes Blatt.

Nap, Héliosz titán arany diszkosza!

Héliosz, te ki térdig gázolsz a szürke mindenségben

s elhajítod arany korongod!

Nem másztam-e az ima árbocán

messzi egekbe,

nem sírtam-e, s nem voltak könnyeim

engedelmesek?

Áldozva ontottam vérem

a vigasztalan, zokogó bíbormákot.

Fény: imádva meredtem reád

míg a sárga napszövevénybe belehalt szemem.

Most nem hull ki remegve az éjben

egyetlen csillag ezüst porszeme sem.

Korhadt, lombtalan, földszegény törzsből,

dérben fázó

rothadó kérgen kinyújt egy ág engem:

kopár fa utolsó, őszbeveszett levelét.

*Julianus Flavius Claudius római császár volt

 (i. sz. 331-363), aki elhagyva a keresztény vallást,

 a görög filozófiát és vallást tette magáévá. Emiatt

 kapta az Apostata (hitehagyott) jelzőt.