Eichendorff, Joseph von: Das Ständchen

Auf die Dächer zwischen blassen

Wolken scheint der Mond herfür,

Ein Student dort auf der Gassen

Singt vor seiner Liebsten Tür.

Und die Brunnen rauschen wieder

Durch die stille Einsamkeit,

Und der Wald vom Berge nieder,

Wie in alter, schöner Zeit.

So in meinen jungen Tagen

Hab ich manche Sommernacht

Auch die Laute hier geschlagen

Und manch lustges Lied erdacht.

Aber von der stillen Schwelle

Trugen sie mein Lieb zur Ruh -

Und du, fröhlicher Geselle,

Singe, sing nur immer zu!

Tetőkre süt halaványan

felhők közt a holdvilág,

a kedvese kapujában

áll és dalol egy diák.

S a kutak megint susognak,

hozza hangjuk halk magány,

s az erdő-lepte hegyoldal

zúg, mint akkor, hajdanán.

Ifjúkorom itt virrasztott

át szép nyári éjeket,

s én is vertem itt a lantot,

költöttem víg éneket.

Ám e halk küszöbről végleg

nyugodni tért kedvesem –

de azért szóljon az ének,

víg legény, fújd lelkesen!