Enzensberger, Hans Magnus: Végrendelet (Letztwillige Verfügung Magyar nyelven)

Tut mir doch die Fahne aus dem Gesicht, sie kitzelt:
begrabt darin meine Katze, begrabt sie dort,
wo mein chromatischer Garten war.
 
Nehmt den Blechkranz von meiner Brust, er scheppert so:
werft ihn zu den Statuen auf den Schutt
und schenkt die Schleifen den Huren, damit sie sich schmücken.
 
Sprecht die Gebete ins Telefon, aber schneidet den Draht ab:
oder wickelt sie in ein Taschentuch voller Semmelbrösel
für die blöden Fische im Tümpel.
 
Soll der Bischof zu Haus bleiben und sich betrinken:
gebt ihm ein Fäßchen Rum,
er wird Durst haben von der Predigt.
 
Und laßt mich mit Denksteinen und Zylindern zufrieden:
pflastert mit dem schönen Basalt eine Gasse, die niemand
bewohnt, eine Gasse für Vögel.
 
In meinem Koffer ist viel bekritztes Papier für meinen winzigen Vetter:
der soll Luftschiffe falten daraus, schön von der Brücke
segelnde, die im Fluß ersaufen.
 
Was übrig bleibt: eine Unterhose ein Feuerzeug ein schöner Opal
und ein Wecker, das müßt ihr Kallisthenes schenken,
dem Lumpenhändler, und dazu ein gehöriges Trinkgeld.
 
Um die Auferstehung des Fleisches inzwischen und das ewige Leben
werde ich mich, wenn es euch recht ist, selber bekümmern:
es ist meine Sache, nicht wahr? Lebt wohl.
 
Im Nachttisch sind noch ein paar Zigaretten.

húzzátok csak le arcomról a zászlót, mert csikland:
temessétek el benne a macskámat, temessétek el ott,
ahol kromatikus kertem feküdt.
 
vegyétek le mellemről a pléhkoszorút, mert nagyon csörömpöl:
dobjátok oda a szobroknak az omladékon,
a szalagokat pedig adjátok a cafráknak, hadd cifrálkodjanak.
 
imádkozzatok a telefonba, de vágjátok el a drótot:
vagy csomagoljátok az imákat egy zsebkendőnyi prézlibe,
a pocsolya mafla halainak.
 
a püspök maradjon otthon, és igya le magát:
adjatok neki egy hordócska rumot,
kiszárad a torka a prédikációtól.
 
kíméljetek meg továbbá a síremlékektől és cilinderektől:
kövezzetek ki a pompás bazalttal egy lakatlan utcát,
utcát a madaraknak.
 
bőröndömben a sok összefirkált papír legyen a kis unokaöcsémé:
hajtogasson belőle a hídról szépen alásikló léghajókat,
mik a folyóba fúlnak.
 
ami még hátra van: egy alsónadrág, egy öngyújtó, egy szép opálkő
és egy vekkeróra, adjátok Kalliszthenésznek, az ószeresnek,
megfelelő borravalóval együtt.
 
eközben a test föltámadásának és az örök életnek
magam járok utána, ha nincs kifogásotok ellene:
ez az én dolgom, ugyebár? isten veletek.
 
az éjjeliszekrényben maradt még egypár cigaretta.