Enzensberger, Hans Magnus: das herz von grönland

ich wollte das nordlicht loben,
denn es ist schön
und wird nicht zuschanden.
ich wollte sagen:
denk an die seltnen kometen,
die sind gefeit,
und an das alte herz grönlands
in seinem harnisch,
unzerstörbar; denk, meine hand,
was du nie berührst,
das ist die welt, was viel ist,
denn wir sind wenig.
ich wollte das nordlicht loben.
 
aber es schweigt
in seiner alten grube aus firn
grönlands herz
und straft das meinige lügen.
von uns, meine hand,
ich will vom zerstörbaren reden,
wo wenig lob ist
und lob wenig, und wenig zeit,
da haust der krebs
in den gruben; und dich, meine hand,
in diese jauche
aus tod und gejohle versenken.

az északi fényt akartam dicsérni,
mert szép és szégyent
nem vallhat soha.
így szóltam volna:
gondolj a ritka üstökösökre,
elbűvölten suhannak,
és grönland vén szívére,
mely páncéljában
elpusztíthatatlan; gondold meg, kezem,
mit meg nem érintesz soha,
az a világ, az a rengeteg-sok;
mi kevesek vagyunk.
az északi fényt akartam dicsérni.
 
de grönland szíve hallgat
vén jég-barlangjában,
és megtorolja
az ilyenforma hazugságokat.
kezem, mirólunk,
az elpusztíthatókról hadd beszéljek,
itt kevés a dicséret
a dicséret kevés, és kevés az idő is,
itt a vermekben
rák tanyázik; hadd süllyesszelek el
téged, kezem,
a halál s a sikoly ganélevében.