George, Stefan: Betrübt als führten sie zum totenanger

Betrübt als führten sie zum totenanger

Sind alle steige wo wir uns begegnen

Doch trägt die graue luft im sachten regnen

Schon einen hauch mit neuen keimen schwanger.

In dünnen reihen ziehen bis zum schachte

Erfüllt mit falbem licht die welken hecken

Wie wenn sich viele starren hände recken

Und jede eine zu umschlingen trachte ..

Der seltnen vögel klagendes gefistel

Verliert sich in den gipfeln kahler eichen ·

Nur ein geheimnisvoll lebendiges zeichen

Umfängt den schwarzen stamm: die grüne mistel.

Dass hier vor tagen wol verlockend schaute

Ein kurzer strahl aus nässe-kaltem qualme

Verraten auf dem grund die blassen halme:

Das erste gras .. und zwischen dürrem kraute

In trauergruppen dunkle anemonen.

Sie neigen sich bedeckt mit silberflocken

Und hüllen noch mit ihren blauen glocken

Ihr innres licht und ihre goldnen kronen

Und sind wie seelen die im morgengrauen

Der halberwachten wünsche und im herben

Vorfrühjahrwind voll lauerndem verderben

Sich ganz zu öffnen noch nicht recht getrauen.

Búsak, ahol találkozunk, a mezsgyék

s az út mintha temetőbe vinne,

de a szürke ég csírákkal telítve

már csöndes új csókokat permetez szét.

Gyér sorokban vonulnak a derengve

nyíló szakadékig a tar sövények,

mintha sok-sok dermedt kéz nyúlna égnek

és mind társat és ölelést keresne...

Néha madarak síró füttye zeng fel

s vész bele kopár tölgyek sudarába,

csak a fagyöngy zöld bokra fogja át a

fekete törzset, mint élő, színes jel.

Hogy itt nemrég ködök és zivatar közt

fénye villant egy-egy hívó sugárnak,

elárulják a sápadt, pici szálak,

az első fű...és a zörgő avar közt

gyászcsoportokban a sötét kökörcsin.

Fejük lehajtva állnak és harangjuk,

bár arany korona ragyog alattuk,

csupa pehely és ezüstös tükörszín:

olyanok, mint lelkek, melynek a síri

álom tűntén csak félig vannak ébren,

s a rontó, nyers, kora tavaszi szélben

még nem nagyon mernek egészen kinyílni.