Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

George, Stefan: Böcklin (Boecklin Magyar nyelven)

George, Stefan portréja

Boecklin (Német)

Trompetenstoss mag aus- und einbegleiten
Umflitterten popanz und feisten krämer –
Die ziehst verschont von gnaden die entehren
Aus stiller schar der nah- und fernen frommen
Den sonnen zu. Dir winken ruh die Schöne
Der städte und Toskanas treue fichten
Und weiter an ligurischen gestades
Erglühtem fels das mütterliche meer.

Als damals hässlich eitle hast begann
Die glieder so verschnürt dass eins nur wuchre ·
DER unrat schürfte DER den himmel stürmte:
Entflohest du des alltags frechem jubel:
»Was einzig hebt aus schlamm und schutt – ihr ehrt
Und kennts nicht mehr dies kleinod reinster helle
Das alle farben strahlt rett ich zur fremde
Bis ihr entblindet wieder nach ihm ruft.«

Ja wirklicher als jene knechteswelt
Erschufst du die der freien warmen leiber
Mit gierden süss und heiss mit klaren freuden.
Du riefst aus silberluft und schmalen wipfeln
Aus zaubergrüner flut aus blumigem anger
Aus nächtiger schlucht die urgebornen schauer
Und vors gesims der lorbeern und oliven
Gelobtes land im duft der sagenferne.

Du gabst dem schmerz sein mass: die brandung musste
Vertönen schrei durch güldne harfe sausen
Und steter hoffnung tiefste bläue wölktest
Du über öde fall und untergang...
Dass heut wir leichten hauptes wandeln dürfen
Nicht arm im dunkel schluchzen war dein walten
Du nur verwehrtest dass uns (dank dir Wächter!)
In kalter zeit das heilige feuer losch.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.zeno.org

Böcklin (Magyar)

Hadd harsonázzák jöttét s távozását
Cifra pojácának pohos szatócsnak -
Te megalázó kegyre nem szorulsz rá
Közel s távoli hívek halk sorából
Tűz-napokba törsz. Nyugalomra intő
Szép városok Toszkána hű fenyői
Hívnak tovább vár messze a ligúr part
Parázs szirtjein hűs tenger-anyánk.

Ahogy kezdődött rút-hiún a hajsza
Elgúzsolt testünk torz tagot nevelt
Szennybe szürcsölt ez s amaz égbe rontott:
Az ordenáré zsivajból kiszöktél:
„Mi sárból romból fölemelne még
Lenézitek e forrástiszta ékszer
Színszikrázását idegenbe mentem
Míg látó szemmel újra esditek."

Mert műved valóbb világot teremtett
A szolga létnél: szabad testek édes
Hő sóvárgását kristály-örömét.
Ezüstpárából karcsú-nyurga lombból
Varázs-zöld árból viráglepte rétből
Éjszurdokból ősborzongást idéztél
Babér s olajfa szegélyek elé: az
Ígéret földjét mondák illatában.

Kínunknak mértéket szabtál: a tajték
Elcsitult a jajt aranyhárfa bongta
Szilárd reményed mennyboltmélye kéklett
Sivárság hullás hanyatlás fölött...
Hogy emelt fővel járhatunk a sírás
Nem lök nyomorba s homályba - Te tetted
Te óvtad csak (köszönjük Őrző!) hogy nem
Hunyt ki e hideg korban szent tüzünk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. E.

minimap