George, Stefan: Landschaft II
Landschaft II (Német)Lebt dir noch einmal - Liebe - der oktober Und unser irrgang unsre frohe haft Wie wir durch laubes lohenden zinnober Und schwarzer fichten grünmetallnen schaft
Den und den baum besuchten - stumme gäste - Getrennten gangs in liebevollem zwist Und jedes heimlich horchte im geäste Dem sang von einem traum der noch nicht ist -
Erst eines baches hüpfendes gekicher Uns in der tiefe noch als führer galt Der uns enteilte leiser dämmerlicher Bis uns sein schluchzen unbemerkt verhallt
Und diese wandrung uns so sehr entzückte Dass uns der weg - dass uns das licht verliess Und dann ein kind das spät noch beeren pflückte Uns durch gestrüpp die rechte richtung wies:
Wir auf dem mürben und verhangnen steige Uns vorwärts bahnten tastend und gemach Und endlich durch die immer lichtern zweige Das tal sich offen tat mit fernem dach -
Die arme schlingend um die moosige schwiele Wir abschied nahmen von dem lezten stamm ... Dann gings durch blumen hin zum schönen ziele Und luft und land in lautrem golde schwamm.
|
Tájkép II (Magyar)Él-e még benned, Kedves, az október, kóborlásunk s víg rabságunk a fák között, mikor a lobogó cinóber bokrokon s a fémzöld fenyvesen át
fákat látogattunk, két néma vendég, civódva, szétválva, szerelmesen, míg az ágak is a jövőt figyelték, az álom dalát, mely majd megjelen -
Előbb egy patak fürge kacagása volt a vezetőnk a mélységen át, de megszökött a halk homály alá s a zokogását nem hallottuk tovább,
s e csavargás nekünk annyira tetszett, hogy eltévedtünk...a fény elborult... És aztán egy szamócás esti gyermek mondta meg, hol a sűrűben az út:
az omló ösvény fölé néma lomb hullt, egymást óvtuk, hogy fogózz és vigyázz, és végül a ritkuló ágakon túl elénk tárult a völgy s a messzi ház -
Az utolsó fától karunk a félig mohos törzset ölelve búcsúzott... S virágos út vitt a gyönyörű célig, és ég és föld színaranyban úszott.
|