Goethe, Johann Wolfgang von: Nektárcseppek (Die Nektartropfen Magyar nyelven)

Als Minerva, jenen Liebling,

Den Prometheus, zu begünst'gen,

Eine volle Nektarschale

Von dem Himmel niederbrachte,

Seine Menschen zu beglücken

Und den Trieb zu holden Künsten

Ihrem Busen einzuflößen,

Eilte sie mit schnellen Füßen,

Daß sie Jupiter nicht sähe;

Und die goldne Schale schwankte,

Und es fielen wenig Tropfen

Auf den grünen Boden nieder.

Emsig waren drauf die Bienen

Hinterher und saugten fleißig;

Kam der Schmetterling geschäftig,

Auch ein Tröpfchen zu erhaschen;

Selbst die ungestalte Spinne

Kroch herbei und sog gewaltig.

Glücklich haben sie gekostet,

Sie und andre zarte Tierchen!

Denn sie teilen mit dem Menschen

Nun das schönste Glück, die Kunst.

Minerva, mikor kedvencét

Prometheust, hogy köszöntse,

nektárral telt tálacskával

az égből a földre jött le,

belerejtett boldogsággal

hogy a népek tele vággyal

éljenek a művészetnek,

szaladt, mint akit kergetnek,

Jupiter jaj, meg ne lássa;

megbillent az arany tálka,

belőle néhány cseppecske

épp a zöld mezőn esett le.

Közel a szorgos méhecskék

nyomban szívogatni kezdték;

meg egy tarka, dolgos lepke

kapkodta el nagy sietve;

egyedül, csak az idétlen

pók habzsolta harcra készen.

Ők, s a többi szelíd jószág

ízlelgették, ez boldogság!

Tőlük tudták meg a népnek,

örömet rejt a Művészet.