Gretchen és Lieschen, korsóval
LIESCHEN
A Bärbelchenről tudsz-e hírt?
GRETCHEN
Semmit. Nem járok emberek közé sem.
LIESCHEN
Ma Sibylla megmondta nékem,
Hogy végül ő is csak betört.
Tessék, a gőg!
GRETCHEN
Hogyhogy?
LIESCHEN
Bűzlik egy kicsit!
Kettőt táplál, ha most eszik-iszik.
GRETCHEN
Ah!
LIESCHEN
Megkapta hát végre a magáét!
Hogy’ odavolt a fiújáért!
Csak a séta járta,
A bál, a falutánca,
Csak ő nyithatta meg a sort,
Udvarlója hordta a csemegét, a bort;
Szépségével hej, de nagyra volt,
Nem akadt benne, nem, egy szikra szégyen
Ajándékokat elfogadni szépen.
Csupa enyelgés, csupa csók,
A hímpor végül lekopott.
GRETCHEN
Szegény feje!
LIESCHEN
Te meg még siratod!
Amíg a magunkfajta font
És éjjel anyánk le nem engedett,
Ő szerelmesével pipiskedett,
Kispadon meg sötét helyeken
Az idő nem volt hosszu sosem.
Hát most behúzhatja nyakát,
S ölthet vezeklő szőrcsuhát!
GRETCHEN
A fiú bizonnyal elveszi.
LIESCHEN
Ha bolond volna. Míg szabad,
Ide szalad, oda szalad.
Már nincs is itt.
GRETCHEN
Nem szép dolog!
LIESCHEN
Ha megfogja, bánkódni fog.
A fiuk letépik koszoruját,
Mi szecskával szórjuk be kapuját. (El)
GRETCHEN (hazafelé tartva)
Hogy’ tudtam szónokolni máskor
A szegény megesett leányról!
Hogy’ kész voltam feddő igékre,
Ha szóba jött a mások vétke!
Hogy’ volt nekem mind feketébb,
Fehérnek sosem elég,
Hánytam a keresztet és adtam a nagyot,
S a bűné most magam vagyok!
De – ami űzött, bűn, feléd,
De jó volt, Istenem!, de szép!