Goethe, Johann Wolfgang von: Vadrózsa (Heidenröslein Magyar nyelven)

Sah ein Knab ein Röslein stehn,
Röslein auf der Heiden,
War so jung und morgenschön,
Lief er schnell, es nah zu sehn,
Sahs mit vielen Freuden.
Röslein, Röslein. Röslein rot,
Röslein auf der Heiden.

Knabe sprach: Ich breche dich,
Röslein auf der Heiden!
Röslein sprach: Ich steche dich,
Daß du ewig denkst an mich,
Und ich wills nicht leiden.
Röslein, Röslein. Röslein rot,
Röslein auf der Heiden.

Und der wilde Knabe brach
s Röslein auf der Heiden;
Röslein wehrte sich und stach,
Half ihm doch kein Weh und Ach,
Mußt es eben leiden.
Röslein, Röslein. Röslein rot,
Röslein auf der Heiden.

Rózsát pillant meg fiú,
rózsa nyílt a réten:
Szépsége szívébe szúrt,
mégis hozzá odafut,
s nézi örömében.
Vérvörös vadrózsa állt,
rózsa nyílt a réten.

„ Én letéplek, vég elér!“
szólt fiú a réten.
Rózsa mondja: „ Tüske ér,
fáj sokáig, foly a vér,
s nem kíméllek én, nem!“
Vérvörös vadrózsa állt,
rózsa  nyílt a réten.

Ám letépte vad legény
rózsát kint a réten –
Bár a rózsa volt kemény,
- s fájt nekik! – elszállt remény,
őt a vég elérte.
Vérvörös vadrózsa állt,
s már nem nyílt a réten.