Goethe, Johann Wolfgang von: A kedves közelléte (Nähe des Geliebten Magyar nyelven)

Ich denke dein, wenn mir der Sonne Schimmer
Vom Meere strahlt;
Ich denke dein, wenn sich des Mondes Flimmer
In Quellen malt.

Ich sehe dich, wenn auf dem fernen Wege
Der Staub sich hebt;
In tiefer Nacht, wenn auf dem schmalen Stege
Der Wandrer bebt.

Ich höre dich, wenn dort mit dumpfem Rauschen
Die Welle steigt.
Im stillen Haine geh ich oft zu lauschen,
Wenn alles schweigt.

Ich bin bei dir, du seist auch noch so ferne,
Du bist mir nah!
Die Sonne sinkt, bald leuchten mir die Sterne.
O wärst du da!

Eszembe' vagy, ha tenger tükrén látszik
          A déli fény.
Eszembe' vagy, ha hold remegve játszik
          Az ér vizén.

Veled vagyok, ha porfelhő borít el
          S köd fojt sürűn,
S ott reszketek veled és lépteiddel
          Keskeny bürűn.

Hallak, midőn a zúgó hab megrekken
          A szírt fokán,
És hallgatózom, mint súg a berekben
          A halk magány.

Bármerre szállj, mindég nyomodba' járok
          Közel, közel...
A nap lenyugszik... csillagomra várok.
          Jövel! jövel!