Goethe, Johann Wolfgang von: A kedves közelléte (Nähe des Geliebten Magyar nyelven)

Ich denke dein, wenn mir der Sonne Schimmer
Vom Meere strahlt;
Ich denke dein, wenn sich des Mondes Flimmer
In Quellen malt.

Ich sehe dich, wenn auf dem fernen Wege
Der Staub sich hebt;
In tiefer Nacht, wenn auf dem schmalen Stege
Der Wandrer bebt.

Ich höre dich, wenn dort mit dumpfem Rauschen
Die Welle steigt.
Im stillen Haine geh ich oft zu lauschen,
Wenn alles schweigt.

Ich bin bei dir, du seist auch noch so ferne,
Du bist mir nah!
Die Sonne sinkt, bald leuchten mir die Sterne.
O wärst du da!

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
    a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
    a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
    az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
    lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
    és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
    téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
    összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
    Ó, jössz-e már!