Goethe, Johann Wolfgang von: A leány szól (Das Mädchen spricht Magyar nyelven)

Du siehst so ernst, Geliebter! Deinem Bilde

Von Marmor hier möcht' ich dich wohl vergleichen;

Wie dieses, gibst du mir kein Lebenszeichen;

Mit dir verglichen, zeigt der Stein sich milde.

Der Feind verbirgt sich hinter seinem Schilde,

Der Freund soll offen seine Stirn uns reichen.

Ich suche dich, du suchst mir zu entweichen;

Doch halte stand, wie dieses Kunstgebilde.

An wen von beiden soll ich nun mich wenden?

Sollt' ich von beiden Kälte leiden müssen,

Da dieser tot und du lebendig heißest?

Kurz, um der Worte mehr nicht zu verschwenden,

So will ich diesen Stein so lange küssen,

Bis eifersüchtig du mich ihm entreißest.

Komor vagy, édes! E fehér márványhoz,

Mely képed' ábrázolja, hasonlítlak.

Életjelet nem adsz. Mint néma, mint vak

Állsz szembe azzal, ki téged bálványoz.

Nyilt homlok illik igaz jó baráthoz,

Paizs mögé az ellenség buvik csak.

Keres szemem, s kitérsz pillantatimnak.

Állj helyt s hasonlíts így a faragványhoz.

Hogyan vetek e gyötrelemnek véget?

Egyszerre hogy puhítsak én két bálványt?

Holott te élsz, de fagyosabb vagy, mint az?

Jó, nem pazarlom többé a beszédet,

De addig csókolgatom itt a márványt,

Míg féltve tőle, kebledhez szorítasz.