Grillparzer, Franz: Boldog? Boldog! (Glücklich, glücklich Magyar nyelven)

Glücklich, glücklich nenn ich den,
dem des Daseins letzte Stunde
schlägt in seiner Kinder Mitte.
Solches Scheiden heißt nicht sterben,
denn er lebt im Angedenken,
lebt in seines Wirkens Früchten,
lebt in seiner Kinder Taten,
lebt in seiner Enkel Mund.

Boldog szerintem, akit
végórája életének
utódok körében ér el.
Halálnak ezt nem nevezném,
mert él ő emlékeikben,
él abban, mit véghez ő vitt,
él gyermeke tette tettben,
él: unokák éltetik.
   
  
   
Ahhoz, hogy valaki tovább éljen utódai emlékezetében és tetteikben, ahhoz egyáltalán nem szükséges, hogy éppen az ő körükben haljon meg; sőt ahhoz, hogy tovább éljen mind abban (ered.: mind annak a gyümölcseiben), amit véghez ő maga vitt élete során, ahhoz még az sem szükséges, hogy a gyerekei túléljék őt, sőt hogy egyáltalán legyenek, lettek légyen gyerekei. A vers témája egy híres történetre utal: egy görög bölcs, Szolón, azt mondta egy, gazdagságával kérkedő királynak, Krőzusnak, hogy „Halála előtt senki sem nevezhető boldognak”, tehát hogy az élet egészét kell figyelembe venni. (Csúful is végezte az a Krőzus!) Ebből az is következik, hogy ha valakinek az élete pokol volt, de végül is mint agg múlt ki házias körében, az nem nevezhető boldognak... De nem baj: Se non e vero, e ben trovato, ha nem igaz is, jól van kitalálva. Valóban ez a lényeg, le a magamfajta akadékoskodókkal! Jól néznénk ki, ha minden irodalmi művet a logika mikroszkópja alá tennénk és kihajítanók, ha ott nem állja meg a helyét...