Groth, Klaus: Min Jehann

Ik wull, wi weern noch kleen, Jehann,

        Do weer de Welt so grot!

Wi seten op den Steen, Jehann,

        Weest noch? bi Nawers Sot.

                An Heben seil de stille Maan,

                Wi segen, wa he leep,

          Un snacken, wa de Himmel hoch

                Un wa de Sot wul deep.

Weest noch, wa still dat weer, Jehann?

        Dar röhr keen Blatt an Bom.

So is dat nu ni mehr, Jehann,

        As höchstens noch in Drom.

                Och ne, wenn do de Scheper sung

                Alleen, int wide Feld:

              Ni wahr, Jehann? dat weer en Ton!

                De eenzige op de Welt.

Mitünner inne Schummerntid

        Denn ward mi so to Mod.

Denn löppt mi't langs den Rügg so hitt,

        As domals bi den Sot.

                Denn dreih ik mi so hasti um,

                As weer ik nich alleen:

           Doch allens, wat ik finn, Jehann,

                Dat is – ik sta un ween.

Bár volnánk még egyszer, Janim,

kisgyermekek: te s én.

Ott ültünk, emlékszel, Janim?

a szomszéd kút tövén.

Néztük, hogy kelt a néma hold,

s hogy jött a csendes éj,

s mondtuk: az ég milyen magas

s a kút be mély, be mély.

Emlékszel? Mily csend volt, Janim,

ág sem rezdült a fán.

Ez így már nincs többé, Janim,

csak álomban talán.

Aj, hogyha künn a nagymezőn

a pásztor is dalolt,

ugye, Janim? A nagyvilág

legszebb zenéje volt!

Megejt a régi hangulat

olykor, ha este jön.

Meleg fut át a hátamon,

mint rég, a kút-kövön.

Megfordulok, minthogyha tán

nem volnék egyedül.

S aztán — csak állok és — Janim

a könny szemembe gyűl.