Valse Triste (Német)
Die Sonne, hochgelobt in Wolkenwürfen,
sie ruft den Schatten auch −: Melancholie;
die Einzige, mit der wir schlafen dürfen,
wenn uns der Tag entfloh, der nicht verzieh −
Uns schlägt der Stern dann und die Fabel
vom längst Verlornen, das uns jäh verließ −
So schlägt der späten Stunde Adlerschnabel:
Nur Ethik, Leere −, selbst das Paradies!
Wir wandern weiter, wandern aus in Öden,
in denen alles Frage wird zuletzt −
Als Maskenträger, Spieler nur, Tragödien
umgibt der letzte Schatten uns schon jetzt. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.planetlyrik.de |
|
Valse Triste (Magyar)
A dicső nap, felhőredőzetében,
az árnyat is ő hívja: mélabút,
az egyetlen rendelt társunkat éjjel,
ha napunk irgalmatlan tovafut –
S veri a csillag s veri pőre
szívünk a vesztett kincs meséje is -
Így ver a késő órák héjacsőre:
a menny is csak morál, üres, hamis!
Megyünk tovább, megyünk a sivatagba,
hol kérdéssé lesz minden s megrohan -
S mint tragikus színészre, furcsa maszkra,
ránk hull a nagy éj már most komoran.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | L. L. |
|