Hölderlin, Friedrich: Mindig másfele járok (Wohl geh' ich täglich... Magyar nyelven)

Wohl geh' ich täglich andere Pfade, bald

Ins grüne Laub im Walde, zur Quelle bald,

   Zum Felsen, wo die Rosen blühen,

      Blicke vom Hügel ins Land, doch nirgend,

Du Holde, nirgend find ich im Lichte dich

   Und in die Lüfte schwinden die Worte mir,

      Die frommen, die bei dir ich ehmals

                         . . .

Ja, ferne bist du, seliges Angesicht!

Und deines Lebens Wohllaut verhallt, von mir

   Nicht mehr belauscht, und ach! wo seid ihr

      Zaubergesänge, die einst das Herz mir

Besänftiget mit Ruhe der Himmlischen?

Wie lang ists! o wie lange! der Jüngling ist

   Gealtert, selbst die Erde, die mir

      Damals gelächelt, ist anders worden.

Leb immer wohl! es scheidet und kehrt zu dir

Die Seele jeden Tag, und es weint um dich

   Das Auge, daß es helle wieder

      Dort wo du säumest, hinüberblicke.

Naponta mindig másfele járok én,

most hív a rét, majd erdei kis patak,

  vagy rózsa hív a szikla csúcsán

   s nézek a messze vidékre, mégse

látlak sehol sem, Kedves, a fényben itt

  s a légbe tűnnek most a szelíd szavak,

   melyekkel egykor Téged oly rég

            . . .

Oly messze vagy most, mennyei kedves arc!

és életed szép dallama el nem ér

  az én fülembe s ó! hová lett

   már a varázs-zene, mely szívembe

az égi békét hozta el egykoron?

Mily régen is volt! Régen! az ifju már

  nem ifju többé s más a föld is,

   mely mosolyát nekem adta akkor.

Isten veled hát! elhagy a lélek és

megtér tehozzád nap-nap után, s szemem

  csak sír, hogy egyre fényesebben

   távoli tájra feléd tekintsen.