Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hasenclever, Walter: 1917

Hasenclever, Walter portréja

1917 (Német)

Halte wach den Hass. Halte wach das Leid.
Brenne weiter am Stahl der Einsamkeit.

Glaube nicht, wenn du liest auf diesem Papier,
ein Mensch ist getötet, er gleicht nicht dir.

Glaube nicht, wenn du siehst den entsetzlichen Zug
Einer Mutter, die ihren Kleinen trug.

Aus dem rauchenden Kessel der brüllenden Schlacht,
Das Unglück ist nicht von Dir gemacht.

Heran zu den elenden Leichenschein,
Wo aus Fetzen starrt eines Toten Bein.

Bei dem fremden Mann, vom Wurm zernagt,
Falle nieder, du, sei angeklagt.

Empfange die ungeliebte Qual
Aller Verstoß'nen in diesem Mal.

Ein letztes Aug', das am Äther trinkt,
Den Ruf, der in Verdammnis sinkt;

Die brennende Wildnis der schreienden Luft.
Den rohen Stoß in die kalte Gruft.

Wenn etwas in deiner Seele bebt,
Das dies Grauen überlebt.

So lass es wachsen, auferstehn
Zum Sturm, wenn die Zeiten unter gehn.

Tritt mit der Posaune des jüngsten Gerichts
Hervor, o Mensch, aus tobendem Nichts!

Wenn die Schergen dich schleppen aufs Schafott,
Halte fest die Macht! Vertraue auf Gott:

Das in der Menschen Mord, Verrat,
Einst wieder leuchte die gute Tat;

Des Herzen Kraft, der Edlen Sinn
Schwebt am gestirnten Himmel hin.

Das die Sonne, die auf Gute und Böse scheint,
Durch soviel Ströme der Welt geweint,

Gepulst durch unser aller Schlag,
Einst wieder strahle gerechtem Tag.

Halte wach den Hass. Halte wach das Leid.
Brenne weiter, Flamme! Es naht die Zeit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://deutschsprachigedichtung.blogspot.com/

1917 (Magyar)

Tartsd ébren a kínt. A gyűlöletet.
Lobogj a magány acélja felett.

Ne hidd, ha „embert öltek" — olvasod,
hogy nem reád hasonlít a halott.

Ne hidd, látva egy anya iszonyú
arcát, ki a vonító háború

füstkatlanából gyermekét ragadja ki,
hogy e kínt nem te okoztad neki.

Állj a nyomorult koporsó felett,
hol rongyok közt a holt lába mered,

az idegenre, kit már férge rág,
borulj le, s érjen utól a vád.

A kitagadottaknak éppen így
öleld magadhoz szenvedéseit.

Szemet, a fényből végsőt kortyolót,
kárhozatba csukló sikolyt,

a lángsivatagot a síró légben,
durva lökést a kriptafenéken.

Ha lelkedben rezdül valami,
ami a kint tulélheti,

neveld viharrá, mely vadul
kitör, ha e kor lealkonyul.

Lépj ki, ember, dühödt nihil falán át,
s zengesd a végítélet harsonáját.

Ha már a poroszló vérpadra visz,
hatalmadat ne add! Istenbe bízz,

hogy még e gyilkos, áruló
emberben egy nap felgyúl a jó,

s a nemes ész, erős kebel
a csillagos égig szökell,

hogy a nap, mely fényt jóra, rosszra hint,
s a föld folyóit telesírta mind,

egykor igaz reggelre támad,
s minden erünkön át elárad.

Tartsd ébren a kint. A gyűlöletet.
Lobogj csak, láng! Az idő közeleg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap